Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Egy öngól és egy hajszálpontos befejezés keserítette a Swansea-t

Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójának szombati játéknapját két alsóházi csapat, a Bournemouth és a Swansea összecsapása zárta le. A vendég walesieknek talán égetőbb szükségük lett volna a három pontra, hiszen közelebb állnak a kiesőzónához, mint soros ellenfelük. Ehhez képest…

654882986Afobe lőtte a hazaiak második találatát (fotó: premierleague.com)

Már a mérkőzés elején aktívabb volt a Bournemouth, Fraser lövése azonban még elszállt a kapu mellett. Bő fél órára volt szüksége a hazai gárdának ahhoz, hogy feltörje a “hattyúk” védelmét: ráadásul igen peches gólt kapott a Swansea, hiszen Mawson lépett bele egy löketbe, így a labda megpattant, és Fabianski kapust megtréfálva a hálóban kötött ki. 1-0, öngóllal előnyben a “cseresznyések”! A mérkőzés képe kiegyenlített volt, azonban a fehér mezesek képtelenek voltak komoly helyzetbe kerülni, így egy gólos hazai vezetéssel fordultak a felek.

A második félidő se a Swansea csapatáról szólt, az 53. percben Gosling kínálta meg életerős lökettel a vendégek kapuját, ám Fabianski nagy bravúrt bemutatva szögletre paskolta a bombát! Eddie Howe csapata átadta a területet, ennek ellenére – vagy talán épp ezért – képtelen volt lehetőségeket kidolgozni a walesi brigád. A 72. minutumban aztán meg is lett a böjtje ennek a tanácstalanságnak, ugyanis Afobe helyzetbe került, és határozottan lőtte ki a jobb alsó sarkot. 2-0, a második piros-fekete találattal gyakorlatilag eldőltek a lényegi kérdések.

Az eredmény már nem változott, a Bournemouth ideiglenesen fellépett a 11. helyre, míg a Swansea City közvetlenül a kiesőzóna előterében, a 17. pozícióban helyezkedik el. Nem éppen leányálom…

Premier League, 29. forduló:

Bournemouth – Swansea City 2-0 (1-0)
Helyszín: Bournemouth, Dean Court; Vezette: M. Dean
Gólszerzők: Mawson (31. – öngól), Afobe (72.)