Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A mai nap folyamán két történelmi pillanatnak is szemtanúi lehettünk. A legelső Sallai Roland nevéhez fűződik, Palermo színeiben futballozó magyar tehetség megszerezte élete első gólját a Serie A-ban, az ifjú futballista az Udinese hálóját vette be. Bár Bénes László nem magyar, hanem szlovák színekben rúgja a bőrt, de természetesen róla sem szabad elfeledkezni. A Mönchengladbach kötelékébe tartozó középpályás csereként először léphetett pályára a Bundesligában, ráadásul a Bayern München ellen.
Sallai Rolandot ünneplik a társak a gólját követően.
Nos, mint az köztudott, a magyar légiósaink nem igazán voltak sikeresek az elmúlt években Olaszországban, de úgy fest, hogy Balogh Norbert, Nagy Ádám és Sallai Roland megváltoztatja ezt. Mint ahogy azt már említettük, Sallai gólt szerzett az Udinese ellen. Magyar gólt legutóbb 2011 márciusában ünnepelhettünk, ami Rudolf Gergely nevéhez fűződik, a korábbi válogatott támadó az AC Milan kapuját vette be akkor.
Sallai Roland góljáért KATT!
Az ifjú Bénes László a Bayern ellen debütálhatott a Bundesligában.
Bénes László ugyebár jelenleg a szlovák u21-es válogatott tagja, de korábban már futballozott Magyarországon is. A még mindig csak 19 esztendős dunaszerdahelyi születésű futballista 2011-2014-ig a Győri ETO kötelékébe tartozott, ahol nemcsak az utánpótlás csapatokban kapott lehetőséget. A klub legjobbjai között 2014 júniusában, egy Honvéd elleni bajnokin kapott lehetőséget csereként. Jelenlegi klubjához, azaz a Borussia Mönchengladbachoz 2016 nyarán csatlakozott. A Német Kupában már szóhoz jutott a felnőttek között, míg a bajnokságban a mai napig csak padról figyelhette társait. Az ifjú Bénes a 81. percben állt be a Bayern München elleni összecsapáson.
Németh Boldizsár
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…