Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ennyit ért Halmosi köpése

Ülésezett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, s kiderült, hogy az előző héten köpés bűntette miatt kiállított Halmosi Péter hány meccset kénytelen kihagyni.

A felkészülés keretében is összecsap a Vidi és a Haladás.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága március 21-i ülésén az alábbi határozatokat hozta az első és másodosztályban:

NB I
Halmosi Péter (Haladás), mert leköpte ellenfelét 3 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB II
Rudolf Gergely (Nyíregyháza) 1, Horváth Zoltán (Kisvárda) 1,Geiger Norbert (Szeged 2011) 1, Mogyorósi József (Siófok) 1,  Horváth László (Balmazújváros) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Szanyó Károly vezetőedző (Kozármisleny), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, majd a játékvezető személyére sértő kifejezést használt a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 4 soron következő NB II férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB tárgyalás megtartása után Pintér Attila vezetőedzővel szemben, a Sopron elleni mérkőzéssel kapcsolatban hozott határozatát megváltoztatta, és mivel a fegyelmi vétség elkövetését nem lehetett megállapítani, a sportszakemberrel szemben elrendelt fegyelmi eljárást megszüntette.

Endrődi Dávid