Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
A The Daily Telegraph értesülései szerint a La Liga címvédője a spanyol FC Barcelona együttese a nyári átigazolási szezonban a PL címvédőjétől igazolna.
Angol sajtóértesülések szerint a Barcelona a nyári átigazolási időszakban ismét megpóbálja az angol Premier League-ben címvédő Leicester City algériai válogatott játékosát Riyad Mahrez-t a katalán fővárosba csábítani. A hírek szerint a katalánok egy 40 millió fontos ajánlatot készülnek tenni a Leicester Citynek, akik a Bajnokok Ligájában éppen spanyol ellenfélt kaptak a nagyeddöntőben nevezetesen az Atletico Madrid együttesét.
Mahrez 2014 óta szerepel a Leicester csapatában, a francia Le Havre együttesétől érkezett az angol klubhoz. A 26 éves algériai válogatott szélső a rókák színeiben 125 mérkőzésen lépett pályára és 34 gólt szerzett. A tavalyi szezonban Mahrez kimagaslóan jó szezont futott a Leicester Cityvel, óriási meglepetésre megnyerték az angol pontvadászatot és az algériai játékos több egyéni elismerést is bezsebelt. Nem csoda, hogy már a szezon elején sokan összeboronálták több európai sztárcsapattal, de végül maradt az angol bajnoknál. Mahrez az előző szezonban a év csapatában is helyett kapott, valamint az év legjobb afrikai labdarúgója lett, továbbá a játékosok és a szurkolók szavazatai alapján is az év játékosa lett a PL-ben.
Mahrez szerződése eredetileg 2020-ig érvényes a Leicester City együtteséhez és a mértékadó transfermarkt portál a szélső piaci értékét 30 millió euróra taksálja.
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…