A Roberto Martinez által irányított belga labdarúgó-válogatott a Michael Skibbe vezette görög nemzeti csapatot fogadta. A mérkőzésnek a Brüsszelben található King Baudouin Stadion adott otthont.
Az összecsapás első komolyabb momentumára közel negyed órát kellett várni, amelyet a hazaiak javára jegyezhettünk fel. A 13. percben egy beívelést követően Marouane Fellaini fejelt nem sokkal a kapu fölé. A 33. minutumban ismételten a belga “óriás” veszélyeztetett, akinek azonban ekkor sem sikerült bevenni az ellenfél hálóját, mivel Kapino óriási bravúrral szögletre tudta paskolni a léc alá tartó játékszert.
A fordulást követően gyakorlatilag rögtön meg is tört a gólcsend, ám nagy meglepetésre a vezetést nem az első félidőben komolyabb ziccereket kidolgozó belgák szerezték meg, hanem az addig még helyzetet sem kialakító görögök. A 46. percben Tachtsidis fejelte a labdát Mitroglou irányába, aki ezután senkitől se zavartatva a hálóba lőtt. A 65. minutumban megfogyatkozott a vendég csapat, miután Felix Brych játékvezető felmutatta a második sárga lapot Tachtsidis számára. Sokáig úgy tűnt, a görög együttes emberhátrányban is begyűjtik a három pontot, azonban a 89. percben Mertens beívelése után Romelu Lukaku volt eredményes. A 90+5. minutumban újabb piros lappal sújtotta a görögöket Felix Brych, Tzavellas szintén úgy járt, mint csapattársa, Tachtsidis, azaz őt is két sárga lappal állították ki.
Belgium – Görögország 1-1 (0-0)
Helyszín: King Baudouin Stadion, Brüsszel
Gólszerzők: Lukaku(89.) ill. Mitroglou(46.)
Sárga: Fellaini(40.), Mertens(60.), Witsel(72.), Lukaku(90+5.) ill. Tachtsidis(29.), Tzavellas(42.), Samaris(73.), Kapino(90+4.)
Kiállítás: – ill. Tachtsidis(65.), Tzavellas(90+5.)
Belgium: Courtois – Alderweireld, Ciman(Mirallas 84.), Vertonghen – Chadli, Fellaini(Dembelé 66.), Witsel, Nainggolan, Carrasco – Mertens – Lukaku. Szövetségi kapitány: Roberto Martinez.
Görögország: Kapino – Torosidis, Manolas, Sokratis, Tzavellas – Tachtsidis, Samaris – Mantalos(Zeca 84.), Fortounis(Tziolis 67.), Stayflidis – Mitroglou(Vellios 90+2.). Szövetségi kapitány: Michael Skibbe.
https://www.youtube.com/watch?v=DzHR74R4Ii8
A H-csoport jelenlegi állása:
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt