Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Gól nélküli döntetlen a Paks – Vidin

A bajnoki címre törő Videotont melyik csapat állíthatná meg, ha nem a Paks. A hazai pályája “messze földön híres”, kevés klub tud alkalmazkodni a kritikán aluli talajminőséghez, s a játszó Videotonnak ezért nehéz meccsnek tűnt az atomvárosi kirándulása.

vidi-paks vidoeotonfcf.huvideotonfcf.hu

Mellettem az utódom, gondolhatta Juhász Roland, hiszen a tavalyi Eb után ő visszavonult a nemzeti csapattól, míg az előző hétvégén Portugáliában Vinicius Paulo első alkalommal viselhette választott hazájának meggypiros mezét. A korábbi brazil focista most már így teljesen magyarnak számít, hiszen bemutatkozott a válogatottban. A másik “új magyar” Suljic Asmir viszont még légiósnak számít, hiszen ő nem játszhatott a Storck-csapatban, ugyanis még nem játszik öt éve Magyarországon.

Az első lehetőség a 9.percben a Videoton előtt adódott, mikor is Suljic tekerését Molnár védte. Mind a két csapat folyamatosan támadott, a kilátogató szurkolók izgalmas összecsapást láthattak még ha gólokban ez nem mutatkozott meg. A 31.percben Lazovics remek szabadrúgását követően Stopira csúsztatott, a labda a kapufáról került Molnárhoz. Az első játékrészben ez volt a legveszélyesebb lehetőség, a szünetben így 0-0 volt az állás.

Az 54.percben óriási lehetőség adódott a hazaiak előtt, mikor is három a kettő ellenében vezettek támadást, Vernes finom ívelése azonban hosszú volt Szakálynak, az exfehérvári középpályás még begyűjtötte a lasztit, de lövése elakadt a védőkben.  A 68.percben Suljic tálalt a bal oldalon érkező Stopira elé, a védő beadását Lazovics lőtte kapásból kapura, ám Molnár ezúttal is magabiztos volt. A meccsen egyik csapat sem talált be a másik kapujába, így 0-0-al zártunk. A döntetlennek a legjobb a Ferencvárosnál örülhettek hiszen egy esti győzelem esetén lőtávolba kerülne a Videoton is. A Honvéd pedig egy esetleges győzelemmel egy pontra közelítené meg a Videotont.

Paks – Videoton 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
Sárgalapok: Kulcsár (66.p), Gévay (90.p) ill. –

Paks: Molnár – Kulcsár, Zachán, Gévay, Szabó J. – Papp – Haraszti (Koltai 80.p), Kecskés, Bertus, Szakály (Hahn 77.p) – Vernes (Bartha 64.p) vezetőedző: Csertői Aurél
Videoton: Kovácsik – Nego, Vinicius, Juhász, Stopira – Varga J., Hadzic (Kovács I. 75.p), Pátkai – Suljic (Marics 88.p), Scsepovic, Lazovic vezetőedző: Henning Berg

Endrődi Dávid