Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Szlovák válogatott akarok lenni”

Hiába reménykedtek többen az elmúlt időszakban, hogy Bénes László meggondolja magát, s a magyar nemzeti csapatban fog játszani, az Új szónak nyilatkozva elmondta, ő bizony szlovák válogatott akar lenni.

benes_08-13-02-10

Győrben a Fehér Miklós Akadémián nevelkedett egy ideig az ifjú magyar származású focista, aki 2014 őszén egy meccsen az NB I-ben is bemutatkozhatott, mikor is a Honvéd elleni meccs utolsó perceire beküldte Miriuta Vasile. Végül 2015 tavaszán már a szlovák Zsolna játékosa volt, ahonnan tavaly a német Bundesliga 1-es Mönchenladbach megvásárolta. Az előző héten bemutatkozott a nagycsapatban, míg a héten a Herthát az ő góljával győzték le.

– Ajánlgatták nekem a magyar állampolgárságot, de nem fogadtam el. Nem is gondolkoztam ezen a lehetőségen, eldöntöttem, hogy szlovák válogatott akarok lenni – mondta Bénes korábban a felvidéki Új Szónak. – Egyértelmű, hogy a szlovák nemzeti csapat sikeresebb, és mentálisan is nagy különbség van a két válogatott játékosainak hozzáállásában. A nagyobb küzdőszellem, akaraterő az eredményeken is meglátszik.

– Maguk el sem tudják képzelni, milyen a magyar kisebbség sorsa Szlovákiában. Mi itt születtünk, itt van mindenünk, és nem is akarunk elmenni innen. Szlovákiában nem fogadják el a kettős állampolgárságot. Mi van, ha a gyerek megsérül? Nem kap munkát Szlovákiában, nem tud elhelyezkedni. Nehezebb itt magyarnak lenni, mint Magyarországon. Vannak barátaim Dunakilitin, Gönyűn, meg sem fordul a fejükben, hogy hazaárulók lennénk csak azért, mert Laci a szlovák válogatottban játszik – nyilatkozta a focista édesapja a Magyar Időknek.

Tehát sajnos a magyar foci egy újabb tehetséget veszített, igaz ez nem a mi focivezetőink hibája.

Endrődi Dávid