Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Újra élre állt a Videoton

Az utolsó fogadta a bajnoki második helyezettet. Igaz utóbbi megállapítás csak tényszerű info, hiszen egy esetleges győzelemmel már újra ők a listavezetők. Henning Berg a hétközi meccsen úgy döntött pihentet pár játékost, s bekerült Fiola Attila, Varga József, Kovács István, Géresi Krisztián a hétvégi Vasas elleni vereség után.

294104_videoton_gyirmotrangado.hu

Simon Ádám a Videoton játékosaként játszik Gyirmóton kölcsönben, de a megszokottól eltérően engedélyezték pályára lépését, így bizonyíthatott “anyaegyesülete” ellen, hogy hiba lenne róla lemondani. Már a meccs legelején a vendégek ragadták magukhoz az irányítást, mely nem okozott meglepetést, hiszen a gyirmótiak már szinte elbúcsúztak az első osztálytól. A második percben Nego pöccintését védte bravúrral Nagy Sándor, majd a 35.percig nem történt semmi. Akkor Bojovic fellökte Negot a tizenhatoson belül, s így jöhetett a büntető, melyet Scsepovics magabiztosan értékesített. Az első félidő szépen csendben le is pörgött.

A második félidő 54.percében Kovács István kéztörést szenvedett. A 68.percben Novák óriási helyzetből Kovácsikba lőtt. A 74.minutumban Scsepovics a rosszul kilépő Nagy mellett el tudta vinni a labdát, éles szögből azonban nem találta el a kaput. Két perccel később két méterről nem tudott kapura fejelni… A 86.percben Hadzic a tizenhatos bal sarkáról végzett el szabadrúgást, a labda a kapufát érintve pattant a kapus kezéhez. A 92.percben még Bori Gábor kapott egy piroslapot, mely után nem sokkal a bíró lefújta a meccset.

Ezen eredmény alapján a gyirmóti válság tovább mélyült, míg a Videoton visszaelőzte a Honvédot, így újra a fehérváriak a listavezetők.

Gyirmót – Videoton 0-1 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Scsepovics (11-esből)
Sárgalapok: Bojovic (34.p), Randeljic (54.p), Antonov (86.p) ill. –
Kiállítva: – ill. Bori (90-2.p)

Gyirmót FC: Nagy – Kolcák (Farkas Z. 79.p), Bojovic, Radeljic, Présinger (Szegi 66.p) – Madarász, Paku (Novák szünetben), Simon Á., Kiss, Bori – Antonov vezetőedző Urbányi István
Videoton: Kovácsik – Nego, Vinícius, Juhász, Fiola – Kovács (Hadzic 54.p), Varga, Pátkai, Géresi – Scepovic (Fejes 89.p), Maric (Suljic 57.p) vezetőedző: Henning Berg

Endrődi Dávid