Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Az új edző személyén is múlhat a trió maradása! – Sajtóhír

A katalán Sport című napilap internetes kiadása összegyűjtötte azoknak a labdarúgóknak a listáját, akiknek a szekere nagy valószínűséggel kifelé áll majd Barcelonából a szezon végeztével.

A francia Mathieu nyári távozására igencsak nagy esély mutatkozik (Kép: sport.es)

Ahogy azt a sport.es is megfogalmazta, nehezen elképzelhető, hogy Javuier Mascherano, Arda Turan, vagy Jerémy Mathieu a nyártól is az FC Barcelona szerelésében futballozik majd. A népszerű katalán internetes kiadása meg is indokolta a “miérteket”:

– Az Atlético Madridtól 2015-ben nagy reményekkel érkező Arda nem tudta beverekedni magát a Barca kezdőjében, és lényegében kiegészítő embernek számít, hatalmas fizetéssel. A 30 esztendős, török válogatott futballistának egy környezetváltozás biztosan jót tenne, nem is beszélve arról, hogy a Barca minden bizonnyal még jó pénzt is kereshetne a mértékadó transfermarkt.de által jelenleg 28 millió euró körüli összegre taksált Arda eladásából.

– Ardanál két évvel idősebb az a Javier Mascherano, aki a Barca korábbi sikereinek egyik nagy letéteményese, csakhogy az argentin védekező mindenesen is kezd fogni az idő vasfoga. Mascherano vezetői képessége valamint lankadhatatlan küzdőszellem mindmáig példaértékű, de jelzésértékű. hogy az argentin válogatott játékos Umtiti érkezésével közel sem számít már meghatározó játékosnak a Camp Nouban.

– Vélhetően Jerémy Mathieu távozását bánnák a legkevésbé a felsorolt hármasból a Barca drukkerei. A Valenciától 2014-ben megvett hátvéd ugyan több poszton is bevethető, de érkezése óta meccsről-meccsre képes hol jobbik, hol rosszabbik arcát mutatni, és ahogy mondani szokás “mindig benne van a hiba lehetősége”. Mathieu pótlása az, ami legkevésbé jelenthet gondot a Barcánál!

Zárszóként a Sport hozzáteszi, hogy a Barca sportigazgatója Robert Fernández a jelenlegi keret kulcsjátékosaitól nem feltétlenül válna meg, de a sportigazgató döntését is alapvetően befolyásolhatja majd az új edző elképzelése.