Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: A Crystal Palace a Leicester ellen ikszelt, a Stoke simán győzött – videóval

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, azaz a Premier League 32. fordulójában a Crystal Palace fordulatos meccsen ikszelt le a Leicester ellen, míg a Stoke a Hull Cityt verte simán.

IMG_20170415_182048

Benteke (balra) pontot mentett a Crystal Palace számára, majd közel állt ahhoz, hogy győzelmét érő gólt szerezzen a Leicester ellen (forrás: twitter.com/premierleague)

Londonban a Crystal Palace a címvédő Leicestert fogadta. A vendégek a hétközi BL-negyeddöntő első felvonásán kaptak ki 1-0-ra az Atlético Madrid otthonában, míg a fővárosi együttes legutóbb a bajnokságban a szintén londoni Arsenalt győzte le nagyon simán, az Ágyúsokra a bajnoki szezon legnagyobb vereségét mérve!

Hamar megszületett a bajnoki első gólja, hiszen Fuchs ívelése után Huth fejese ment be Hennessey mellett a hazai kapuba a 6. percben, előnybe került tehát a Leicester (0-1)!

Mezőnyben óriási volt a szünetig a fölénye a londoni klubnak, amely 7-szer el is lőtte a labdát de csak egyszer találta kaput. Ez utóbbi igaz a Rókákra is, de ez is elég volt, hogy a vendégek vonulhassanak előnnyel a szünetre.

A fordulás után hamar növelte volna a vendégek előnyét Vardy, de az angol támadó célt tévesztett a 49. percben.

IMG_20170415_182042

Vardy gólja után hiába vezetett már kettővel a Leicester, a végén kis híján kikaptak a Rókák, akik így örülhetnek az idegenbeli pontszerzésnek is (forrás: twitter.com/premierleague)

Azonban nem sokkal ezután két gyors gól is jött! Először, az 52. minutumban sikerrel járt Vardy, aki szólója végén megduplázta csapata előnyét (0-2)!

Hiába ment kettővel a Leicester, ez az állapot csak két percig tartott, az 54. percben Cabaye szépített! A francia játékos a kipattanót lőtte be (1-2)!

Ezután összejött az egalizálás is a hazaiaknak, hiszen a 70. percben Townsend beadását követően Benteke fejelt a Schmeichel kapujába, és egyesített (2-2)!

Három perccel ezután kis híján bezsebelte a három pontot a Palace, ám Benteke számára nem jött össze a duplázás, hiszen ekkor csak a kapufát találta el! A londoni együttes jelenleg a 15., míg a címvédő a 12. helyen áll.

Crystal Palace – Leicester City 2-2 (0-1)
Helyszín: Selhurst Park
Gólszerzők: Cabaye (54.), Benteke (70.), ill. Huth (6.), Vardy (52.)

https://youtu.be/7Xfkoyih-I0

IMG_20170415_182030

Shaqiri a 80. percben állította be a végeredményt, nyert a Stoke a Hull ellen (forrás: twitter.com/premierleague)

Ezzel egyidőben a kiesés ellen menekülő Hull City a Stoke City otthonába látogatott.

Akárcsak a Leicester, a Stoke is a 6. percben már előnyt szerzett! A hazaiak Arnautovic révén szereztek gólt, kinek lövése után a labda a léc alatt kötött ki (1-0).

A 14. percben Berahino 2-0-ra módosította volna az állást, azonban gólja lesen született. Ezen kívül több érdekes eseményt nem hozott az első félidő, amely hazai előnnyel, és vendég mezőnyfölénnyel ért véget.

A fordulást követően hamar egalizált viszont a Hull City! Az 51. minutumban Maguire a kapu előteréből nem hibázott (1-1)!

Negyedórával ezután jött a meccs újabb gólja, amely a Stoke újabb előnyét eredményezte! Walters beadása után – a nem sokkal korábban pályára lépő – Crouch fejesgóljával módosult újból az eredmény (2-1).

A hajrában bebiztosította sikerét a Stoke! A 80. minutumban a svájci válogatott Xherdan Shaqiri lőtt nagy gólt, ezzel egyben a végeredményt is beállítva (3-1).

A Hull City számára még lesz miért küzdeni a bajnokság hajrájában, míg a Stoke túl messze van pontszámban az európai kupaindulást erő helyektől.

Stoke City – Hull City 3-1 (1-0)
Helyszín: bet365 Stadion
Gólszerzők: Arnautovic (6.), Crouch (66.), Shaqiri (80.), ill. Maguire (51.)

https://youtu.be/AEPOXJmAxNY

Nagy Dávid