Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Nagy bravúrjaival győzte le a Vasas a Honvédot

Dobogósok csatája. A Vasas a harmadik a Honvéd pedig az első helyen állt a forduló előtt. Sőt már azt is tudhattuk a kezdéskor, hogy a kispestiek maradhatnak is elsők, hiszen a Vidi nem nyert, míg az angyalföldieknek azért volt fontos a három pont, mert a múlt heti győzelem után öt pontra meglógtak a Fraditól, s a zöld-fehérek ma besöpörték a három pontot Gyirmóton, így újra kettőre olvadt az előny.

629Honved_Vasas nsoFotó: nso.hu

A múlt heti Fradi elleni győzelem vezéráldozatokkal járt, hiszen James Manjrekar, Remili és Ristevski is begyűjtötte ötödik sárgalapját, így a mai napon a lelátóról szurkolhattak. Hangya Szilveszter ellenben újra kezdhetett, négy meccses eltiltását ugyanis a héten az MLSZ megfelezte, s láss csodát, mivel kettőt letöltött, ma már játszhatott. Rangadó ide – rangadó oda, mind a két csapat hű volt elveihez, s pénztárcáját akarta gazdagítani. A Vasasnál Burmeister és Saglik személyében két légiós, Kleisz, Vida, Murka pedig 1996.01.01 után született ifjú kezdett. A Honvédnál Ikenne-King és Lanzafame mellett Lovric és Kamber is kezdett de utóbbi kettő magyar állampolgár is. Igaz az ő státuszuk nem teljesen tiszta, hiszen, csak akkor számítanak magyarnak, ha magyar felmenőkkel rendelkeznek. De írjuk azt, hogy ők is betartották a légiós korlátot, míg ifjú focistát is bevetett Marco Rossi Gazdag Dániel és Zsótér Donát személyében. Reméljük, hogy jövőre, ha ez a két csapat is kilép a nemzetközi porondra, nem az MTK, Debrecen példáját követi, s teletömik magukat külföldivel. Láthatják nem jó ez az út, hiszen most a kiesés elől menekülnek.

Egyik csapat sem a védekezésre állt be, hiszen támadólag próbáltak elindulni a másik térfélre, csak mind a két oldalon kiválóan védekeztek. A 14.percben Zsótér tört kapura, de lövése épp, csak elkerülte Nagy Gergely kapuját. A 18.percben jó 27 méterről Vida lőtt kapura, de Gróf vetődve védett. A 31.perben az eltiltását letöltő Hangya futott el a baloldalon, beadása Berecz elé került aki tizennégy méterről lőtt, de Gróf öklözve védett. A 41.percben megszerezte a vezetést a Vasas! Hangya jobb oldali szabadrúgását Saglik középre emelte, Burmeister pedig miután üresen maradt, könnyedén két méterről a kapu közepébe passzolt. A német korábban két öngólt vétett, így első “rendes találatával” segítette csapatát. Az első félidőben más már nem történt, így Vasas előnnyel vonultak be a csapatok az öltözőbe.

A 61.percben Lanzafame lódult meg a Vasas kapujának irányába, de Korcsmár szabálytalankodott vele így jöhetett a büntető. A labda mögé az olasz állt, s a kapu jobb oldalát célozta meg, de Nagy Gergely is arra vetődött, így hatástalanította a labdát. A 71.percben ismét az egykori győri kapus védett nagyot. Ikenne – King a baloldalon kapott nagyszerű labdát, ő levette, tolt rajta egyet, s jobbal rálőtte, de a kapu bal alsó sarkába tartó lasztit Nagy vetődve védte. A 74.percben a védekező feladatokat ellátó Holender Filip helyére a csatár Balázs Zsoltot küldte be Marco Rossi, ezzel is jelezve ő bizony pontért jött. A 85.perctől pedig Király támadta Gróf kapuját, miután Gaál Bálint begörcsölt, az előző héten a Ferencváros ellen megsérült Király Botondot küldte be Oenning mester. A 87.minutumban Saglikot a 40 éves Ferenczi Istvánra cserélte a német tréner. Nem hiába jó, ha jó erőnlétben van az erőnléti edző. A 90.percben egy szöglet utáni kavarodásra Nagy vetődött ki, szerencséjére Baráth előbb elcsúszott, így a hátvéd foghatta a fejét, mivel nem érte el a labdát. A 94.percben újból mindenki Nagy nagykában volt, előbb Koszta lőtt félfordulatból s hárított a kapus, a róla kipattanó labdát Eppel lőtte rá, s ismét védett az ifjú kapus. A szezon előtt még cserekapusnak tartott Nagy Gergely, aki Polekszics sérülésének köszönhetően lett ősszel újból elsőszámú kapus, ma három pontot szállított Angyalföldre! A 95.percben ugyanis a bíró lefújta a meccset, s a Vasas így feljött a Videoton, Honvéd kettősre, s már csak három pontra vannak az első helytől.

Vasas – Bp. Honvéd 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Burmeister (41.p) ill. –
Sárgalapok: Korcsmár (61.p) ill. Zsótér (8.p), Lovric (45.p)

Vasas: Nagy G. – Burmeister, Vaskó, Korcsmár – Kleisz, Berecz, Vida, Hangya – Murka (Kulcsár 92.p), Saglik (Ferenczi 87.p), Gaál (Király 85.p) vezetőedző: Michael Oenning
Bp. Honvéd: Gróf – Ikenne-King, Lovric (Bobál 72.p), Kamber, Baráth, Holender (Balázs 74.p) – Gazdag (Koszta 68.p), Hidi, Zsótér – Eppel, Lanzafame vezetőedző: Marco Rossi

Endrődi Dávid