Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Ugrai szállította Diósgyőrbe a három pontot

A Paksot az előző héten a Budapest Honvéd lefékezte, hiszen hosszú idő után szenvedtek vereséget, a Diósgyőr is kikapott, s ezért kicsit hátrányba is került, hiszen nem tudott elkerülni a kieső helyről. Egy esetleges mai győzelemmel viszont jó irányt vehetett volna a csapat.

nsonso.hu

A hazaiaknál eltiltott Gévay Zsoltot Lenzsér Bence pótolta, a vendégeknél a “bokszoló” Nonot Busai Attila helyettesítette. Csertői Aurél és Bódog Tamás évekkel ezelőtti összetűzése némi pikantériát adott a mai ütközetnek, hiszen a korábbi csatár megrúgta az egykori válogatott hátvédet (Haladás – Videoton bajnokin) A felek ezt később megbeszélték, de azóta sem tárgyaltak egymással. Így itt volt a lehetőség, hogy esetleg Bódog az akkori sérelmeiért egy győzelemmel álljon bosszút.

A második percben Eperjesi jobboldali bedobása után Lipták csúsztatta Novothny elé a labdát, ő 12 méterről lőtt, Molnár védett. A nyolcadik percben Ugrai szép cselekkel tört be balról a tizenhatoson belülre, majd lőtt is, Molnár messzire öklözte a labdát a rövid saroknál. A 13.percben Szabó János szabálytalankodása után szabadrúgással jött a Diósgyőr, melyet Ugrai a jobb alsó sarokba lőtt. A 37.percben Bartha beadása Hahn elé került, ő 10 méterről laposan lőtt is, Antal vetődve ütötte oldalra a labdát. Több komolyabb lehetőség nem alakult ki, így megérdemelt volt a vendég vezetés a szünetben.

A 65.percben óriási helyzet adódott a Diósgyőr előtt. Novothny eltolta a labdát a kapujából messze kijövő Molnár mellett, de hosszan, így nem érte már el a lasztit, pedig üres volt a kapu. A 74.percben Bartha készített le egy labdát Hajdúnak, ő olyan huszonhárom méterről lőtt, de erős lökete épp, hogy elkerülte a kaput.  Több gól már nem esett a meccsen, így a Diósgyőr már csak egy pontra van a bent maradó helyen lévő MTK-tól. A Paks pedig mióta legyőzte a Fradit hirtelen két vereségbe szaladt bele. Talán a mai volt a fájóbb, hiszen mégiscsak a kiesés elől menekülő csapattól szenvedték el. De gond nincs, menni kell tovább, hiszen számukra a középmezőny a cél.

Paks – Diósgyőr 0-1 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Ugrai (14.p)
Sárgalapok: Szabó J. (13.p), Lenzsér (91.p) ill. Novothny (54.p)

Paks: Molnár – Kulcsár, Lenzsér, Zachán, Szabó J. – Papp – Szakály (Jelena 70.p), Bertus (Kecskés 85.p), Hajdú (Koltai 85.p), Bartha – Hahn vezetőedző: Csertői Aurél
Diósgyőr: Antal – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás – Mevoungou – Vela (Nagy T. 90.p), Busai, Ugrai (Szabó B. 90.p) – Szarka (Fülöp 79.p), Novothny vezetőedző: Bódog Tamás

Endrődi Dávid