Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzői értékelések a 28.forduló után

Szombaton beszámoltunk az összes NB I-es meccsről, most nézzük, az edzők miként is látták a találkozókat. A kilátogató szurkolók szerencsések voltak, hiszen az összes meccsen esett gól, sőt a legtöbb bajnokin legalább kettő. Igaz kivétel volt a rangadó a Vasas – Honvéd, ahol egy gól mellett kiváló találkozót láttunk, s a Diósgyőr is egy góllal vitte el a három pontot Paksról.

agencja-gazeta-henning-bergHenning Berg nem volt elégedett (Agencja Gazeta)

MTK Budapest–Videoton FC 1–1

Tamási Zsolt (MTK): – Mindenre felkészültünk a meccs előtt, ültek az ellentámadásaink is. Voltak meleg helyzetek a kapunk előtt, különösen a szélekről belőtt labdáknál. Az utolsó negyedórában viszont olyan helyzeteink voltak nekünk is, amivel eldönthettük volna a három pont sorsát. Ha ezt nézzük, csalódott vagyok, de hatalmasat küzdött a csapat a kilencven perc alatt, és nem csak a küzdelem, hanem a játék is rendben volt, le a kalappal a fiúk előtt. Számítottunk arra, hogy nagy nyomást helyez ránk a Vidi, jó csapattal játszottunk. Tudatosan szűkítettük le a cselekvési területet a mi térfelünkön a vendégek játékosai előtt.

Henning Berg (Videoton): – Természetesen nem vagyunk elégedettek az egy ponttal. Elég helyzetünk volt ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést, ráadásul két gólt is érvénytelenítettek. Főleg az elsőt nehéz megérteni, hiszen a passzunkat lefülelte az MTK védője és passzolta tovább a labdát, szerintem ez nem les. A második gól valószínűleg tényleg les volt, nehéz ezt a kispadról megmondani. Eltaláltuk a keresztlécet is, kidolgoztunk nagy helyzeteket, meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. A végén az MTK-nak is voltak lehetőségei, de akkor már kitámadtunk a három pont megszerzése érdekében. Előtte úgy gondolom, egyirányú forgalom volt a pályán. Harcolunk tovább a bajnoki címért, nem adjuk fel a céljainkat. Tudjuk, hogy ehhez el kell kezdenünk újra meccseket nyerni. A helyzetek megvannak, de most nem vagyunk olyan hatékonyak az ellenfél kapuja előtt, mint korábban, ezen változtatnunk kell majd a folytatásban. Öt mérkőzés van hátra a bajnokságból, mi pedig mind az ötöt meg szeretnénk nyerni.

doll-mifocinkThomas Doll szerint az ellenfél rászolgált volna az egy pontra (mifocink.hu)

Gyirmót FC Győr–Ferencvárosi TC 2–3

Thomas Doll (FTC): – Ilyen szeles körülmények között mindkét csapat számára egy nehéz mérkőzés volt. Lehetett látni az első félidőben, hogy a szabadrúgásoknál előnyben voltunk, ez a második félidőben megfordult, akkor a Gyirmótot segítette a szél. Az első gólt, amit kaptunk… Ha végignézzük, hogy milyen gólokat kaptunk, akkor az ember nem talál szavakat… Azt látjuk, hogy nincs olyan önbizalmunk, ami pár hónapja jellemzett bennünket. A Gyirmót nagyon megnehezítette a dolgunkat, harcias, erős csapat benyomását keltették. Volt egy kapufájuk, a végén mindent bedobtak, volt egy büntetőjük, amit kivédtünk. Szóval, rászolgáltak volna az egy pontra. Ez a győzelem jót tett nekünk. Örülök neki, hogy Gera Zoli a születésnapján három gólt rúgott. A csapat újra megérezte, hogy milyen egy meccset megnyerni, remélem, ez segít nekik, hiszen szerdán ismét fontos meccset játszunk a Magyar Kupában. Nem hiszem, hogy büntető volt az ellenünk befújt tizenegyes, akivel beszéltem, ezt mondta, de inkább megnézném a felvételeket. Bízom benne, hogy felszabadít bizonyos erőket ez a győzelem a csapaton belül. Az utóbbi mérkőzések során nem mi voltunk a favoritok, mivel nem úgy sikerültek az eredményeink, ahogyan azt szerettük volna. Nagyon sok szituációt nehézkesen, vagy rosszul oldunk meg. Annak örülök, hogy jól ellenálltunk a Gyirmótnak, jó volt a csapat hozzáállása a harcias ellenfél ellen. Ebben a szezonban nem jön olyan könnyen a siker a számunkra. Nem olyan egyszerű ezt a három pontot elvinni sehonnan, szóval most egy picit örülök, hogy ismét győztünk! Szeretnék a Gyirmótnak sok sikert kívánni az utolsó mérkőzésekre.

Györök Tamás (Gyirmót): – Az első félidőben nagyon zavaró volt az erős szél, mert nem tudtuk bejátszani a labdát a Fradi védők mögé a labdát. A pontrúgásoknál pedig nem lehetett kiszámítani a beadások ívét, ebben az irreális szélben. A második játékrészben egyértelműen a győzelemre játszottunk és gólokat is rúghattunk volna a bajnokcsapatnak. Most a kihagyott büntetőnél is azt éreztem, amit az egész szezonunk alatt és ez nem volt kellemes érzés. A hátralévő bajnoki találkozónkon azonban ezt a második félidőben egyértelműen a győzelemre játszó Gyirmót FC Győrt fogják látni.

Nebojsa-VignjevicVignjevic gratulált játékosainak (nso.hu)

Mezőkövesd Zsóry FC–Újpest FC 1–3

Nebojsa Vignjevics (Újpest): – Az egyik legjobb meccsünket játszottuk az eddigi szezonban, büszke vagyok a fiúkra a teljesítményük miatt. Az első pillanattól kontrolláltuk az összecsapást, birtokoltuk a labdát és jókor lőttük a góljainkat is. Gratulálok a játékosaimnak a motivált és koncentrált futballért, amit ma a 90 perc alatt mutattak.

pontesPontes szerint jövő héten is koncentrálni kell.

Debrecen – Haladás 4-2

Leonel Pontes (DVSC): Gratulálok a játékosoknak a mai mérkőzésért. A csapat jól felkészült a Haladás játékából. Arra készültünk, hogy minél jobban kivédekezzük a Haladás kontráit, ugyanakkor az ellenfél középpályásaira nagyobb nyomást szerettünk volna helyezni. Az első félidőben a Haladásnak nem igazán volt esélye a gólszerzésre. A negyedik gólunk után a csapat elveszítette a kontrollját a védekezés felett, de a gárda mindenképpen rászolgált a mai győzelemre. Továbbra is koncentrálni kell az együttesnek, és a jövő héten is megszerezni a három pontot.

Mészöly Géza (Haladás): Komoly egyéni hibákat vétettünk, ilyen az elmúlt fordulókban nem volt jellemző. Bízom benne, hogy letudtuk az egyéni hibákat egy időre. A második félidőben vissza tudtunk jönni a meccsbe, akkor kaptunk hibából egy újabb gólt, de hajtott végig a gárda. A tartása megvolt a csapatnak, rúgtunk két gólt is.

146120_csertoi_aurel-rangado-huCsertői a kiesésről beszélt.

Paks – DVTK 0-1

Csertői Aurél (Paks): – Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Úgy láttam, és a végére be is bizonyosodott, hogy ez egy egygólos meccs, sajnos ezt az egy gólt mi kaptuk. Ráadásul úgy érzem, hogy ez egy nagy potyagól volt. Nekünk talán egy száz százalékos helyzetünk volt, azt az ötösről tudtuk kihagyni. A második félidőben a meddő mezőnyfölényünket nem tudtuk kihasználni, a kapu előtt határozatlanok voltunk. Sok játékosból hiányzott az a plusz, amit elvárok, nem játszottak jól. Még mindig kellenek a pontok, mindössze hét pontra vagyunk a kieső helytől. Álmodozhatunk, de a realitás ez.

Bódog Tamás (DVTK): – Amit elterveztünk, és gyakoroltunk a héten, azt hellyel közzel sikerült megvalósítanunk. Nehéz mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen, akinek rendben volt az önbizalma, hiszen hazai pályán nem kaptak eddig ki. Stabilak voltunk, masszívan játszottunk annak ellenére, hogy egyszer Antal Botondnak is nagyot kellett védenie. Ma az is működött, ami a múlt héten Sopronban a fáradtság miatt nem. Még maradt pár lépés a bennmaradás felé, de nagyon fontos, hogy idegenben is begyűjtöttük a három pontot. A következő mérkőzésen ugyanilyen koncentráltan kell játszanunk, az azt követőn is, majd az azt követőn is, egészen addig, amíg meg nem húzzák a vonalat alattunk. A játékosokon láttam a győzni akarást, és ugyan a hazaiaknak is volt lehetősége, de nem éreztem bennük az átütő erőt, mert jók voltunk, ezért megérdemelt győzelmet arattunk.

foci-hu-oenningOenning örül a fiatalok teljesítményének (foci.hu)

Vasas FC–Bp. Honvéd 1–0

Michael Oenning (Vasas): – Minden mérkőzésnek megvan a maga története, ezért nem érdemes azon gondolkodni, hogy a vélt jobb csapatok ellen jobban játszunk, mint mások ellen. Itt nincs olyan, hogy rossz vagy nagyon jó. Mindig mondtam, hogy lesznek olyan szakaszai a bajnokságnak, ahol nehezebben fog nekünk menni. Úgy néz ki, hogy ezen sikerült túljutnunk. Újra nagyon biztos és jó futballt játszunk, ezt az eredményeken is lehet látni: visszaküzdöttük magunkat az élmezőnybe. Hosszabb folyamatokat kell nézni, látni kell a fejlődést, főleg a fiatal játékosoknál. Ez az igazán elképesztő, hogy az ilyen nehéz és komplikált mérkőzéseken még adnak egy pluszt, nagyon biztosan játszanak és bátrak. Ez okozta nekem a legnagyobb örömöt. Bizonyos, hogy a kivédett tizenegyes magunk felé billentette a mérkőzés kimenetelét, így nem kellett döntetlenre álló helyzetből játszanunk. Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy egy kiváló első félidőt játszottunk. Emiatt is úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk.

Marco Rossi (Honvéd): – Ez a mérkőzés lehetett volna döntetlen, akár győzhettünk is volna, ha nem hagyjuk ki a helyzeteinket. Hatalmas taktikai hibából kaptuk a gólt, és 11-est is hibáztunk. Volt időszak, amikor sokkal többet tettünk azért, hogy a mérkőzést megnyerjük, végül egy kiegyenlített mérkőzésen az ellenfél nyert.

Endrődi Dávid