39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
A nyári átigazolási szezonban a West Brom versenybe szállna a Tottenhammal, mivel ők is szemet vetettek a középhátvédre.
A Middlesbrough középhátvédjét, Ben Gibsont a Tottenham nézte ki magának. A Spursnak vetélytársa lesz az átigazolási piacon a játékosért folytatott versenyben, mivel a West Brom is beszáll a hajszába.
A West Brom menedzsere, Tony Pulis megerősítette, hogy szívesen látnák a soraikban a Boró játékosát. Gibson remek idényt tudhat maga mögött, viszont szinte biztos, hogy a nyáron távozni fog jelenlegi klubjától.
A Middlesbrough 30 millió fontot szeretne kapni Gibsonért. A védő minden Premier League mérkőzésen pályára lépett ebben a szezonban.
A Borónak nincs sok esélye arra, hogy jövőre is a Premier League tagja legyen. Az utolsó 4 fordulóban a Chelsea-vel, a Manchester Cityvel és a Liverpoollal kell megmérkőznie.
kép: mirror.co.uk
Nagy Gábor
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…