Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Kiadta a jelszót az MTK »Menekülés a győzelembe«

Hosszú idő után nyert ismét az MTK Budapest, pedig sokáig úgy nézett ki, egyhuzamban negyedszer játszik döntetlent Tamási Zsolt együttese.

ufcmtk

Megtörte egy hete a „hazai pálya” átkát a Vasas, és erre készült az MTK Budapest ellen az Újpest is, amely tavasszal még nem nyert bajnokit a Szusza stadionban. Nem is kezdett rosszul a házigazda, ám Lázok lövését könnyedén fogta a vendégek portása, majd egy Torghelle-helyzetet jegyezhettünk fel, de különösebben nem voltak veszélyesek a támadások egyik oldalon sem, inkább a hibák sorozata borzolta a kedélyeket. Szűk húsz percnek kellett eltelnie, mire az első igazán veszélyes lehetőséget láthattuk, ekkor Mohl beadását Lázok nagyszerűen fejelte kapura, Petkovic azonban bravúrral védett. Ezután jobbára csak távoli próbálkozásokkal operáltak az együttesek, melyek inkább fenyegették a lelátót övező hálót, mint a kaput, így aztán nem volt éppen szórakoztató az összecsapás. A szünet előtti percekben valamelyest veszélyesebbé váltak a kék-fehérek, olyannyira, hogy előbb Kolomojec lőtt keresztbe a kapu előtt, pedig középen a „nemzet Sanyija” várta a passzt. Aztán Kanta ívelését követően Torghelle elesett Lázok mellett, ide büntető, oda sárga volt az ítélet. Az MTK rutinos támadója pedig a mészpontról már nem hibázott. De a slusszpoént az Újpest adhatta volna, ha Mohl középre adását Balogh nem a lécre fejeli, miután végül mégis ez történt, a látogatók mehettek nyugodtabban a pauzára.

A fordulást követően mindkét edző igyekezett valami újítást belevinni az összecsapásba, kevés sikerrel. Vignjevic Lázok helyett Perovic-ot vezényelte pályára, ám a montenegrói támadó keveset tudott hozzátenni csapata teljesítményéhez, nem úgy a másikon a hajrában beszálló Hrepka. Mégis egyenlíteni tudott az Újpest. Az utolsó tíz percig nyílt volt a találkozó, mert mindkét oldalon akadtak lehetőségek, mígnem Mohl beadását követően Ramos és Vadnai közös erővel szabálytalankodott Windeckerrel szemben. A büntetőt Bardhi magabiztosan értékesítette, és miután már-már mindenki elkönyvelte a pontosztozkodást, érkezett Hrepka Ádám. Kanta rosszul eltalált lövését szelídítette meg a támadó, majd lőtt Banai mellett a hálóba. A győzelme ellenére még mindig igencsak közel a kiesés réme a kék-fehérekhez.

Újpest – MTK Budapest 1-2 (0-1)
Szusza stadion, vezette: Vad II. István
Gólszerzők: Bardhi (78., 11-esből) ill.: Torghelle (45., 11-esből), Hrepka (90.)
Sárga lapok: Sankovic (2.), Cseke (43.), Lázok (44.) ill.: Baki (30.), Katona M. (38.), Grgic (64.), Hrepka (90+6.)
Kiállítva:

Újpest: Banai – Szűcs K., Heris, Cseke B. (Kálnoki Kis, 78.), Mohl D. – Kecskés Á., Sankovic (Windecker, 60.) – Diarra, Balogh B., Lázok (Perovic, a szünetben) – Bardhi

MTK Budapest: Petkovic – Poór, Grgic, Baki, Vadnai – Kanta J., Vass Á. – Ramos (Hrepka, 84.), Katona M., Kolomojets (Korozmán, 66.) – Torghelle (Okuka, 90+5.)

Gavalovits Sándor