A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Az 1990-ben született védekező középpályás korábban Veszprémben nevelkedett, majd a Haladás szerződtette. Ott egyből kulcsember lett, ennek ellenére a nyáron lejáró szerződése még nem lett meghosszabbítva Iszlai Bencének.
Iszlai (fehérben) szerződése lejár a nyáron. (rangado.hu)
2009 tavaszán mutatkozott be az NB I-ben a középpályás, aki eleddig 184 élvonalbeli meccsen 15 gólig jutott. Ráadásul találatai egyharmadát a most futó bajnokságban szerezte, hiszen ötöt rúgott eleddig. Iszlairól már korábban is elterjedt, hogy távozhat a Haladástól, hiszen három éve állítólag az Újpest is nagy erőkkel kereste. A hasznos középpályás több együttesnek is erősítésére válna, úgyhogy nem kell attól félnie, hogy nyártól munkanélküli lenne.
– Sok játékos már nem nagyon tud a játékra koncentrálni, amikor csak pár hét van vissza a bajnokságból, és nem tudja, hol kezdi a felkészülést másfél hónap múlva. Én azért nem vagyok ilyen lelkis gyerek, aki ismer, tudja, hogy nem szoktam kétségbe esni, vagy idegeskedni. Körülbelül egy hónappal ezelőtt volt egy beszélgetésem a Haladással, de azóta a klubtól nem kerestek, úgyhogy várom a fejleményeket. Már nyolc éve a Haladásban játszom, mondhatom lassan, hogy szombathelyi vagyok. Jól érzem magam a városban, a csapatnál is, és úgy érzem, hogy szeretnek is. Majd meglátjuk, hogy a vezetők miképp gondolják a közös jövőt. Szívesen hosszabbítanék, de érkezett már megkeresés, szóval más lehetőségek is terítéken vannak… – nyilatkozta a nyugat.hu-nak a szombathelyi középpályás.
Endrődi Dávid
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!