Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Egy ígéretes generáció inthet búcsút a Bernabeunak a nyáron, legalábbis a spanyol sajtóban erről szól a fáma. Mutatjuk hogy kik mehetnek és hová!
Csalódást keltő szezon érhet véget hamarosan a Real Madrid Castilla számára. A királyi tartalékok a spanyol harmadosztályban vitézkednek és jelenleg a 10. helyen állnak, vagyis nincs benne a pakliban, hogy feljussanak a második ligába. A nem túl izmos eredmények mellé pedig ráadásul még sokan ki is öregednek majd a csapatból, így jelentős elvándorlás várható. A spanyol Marca összeszedte, hogy kik hagyhatják el a csapatot.
A jelenlegi Castillából szinte csak Enzo Zidane az egyetlen, aki huzamosabb ideig az első keret közelében tudott maradni – igaz, sok lehetőséghez ő sem jutott CR-ék mellett. A 22 éves játékmester maradására mondjuk még így is nagy az esély, ellentétben néhány kollégájával, akik nem rég még a Real Madrid fényes jövőjének zálogai voltak, mára viszont kegyvesztetté váltak.
Ilyen például Aleix Febas is. A katalán középpályás U18-ig alaptagja volt a spanyol korosztályos válogatottaknak; most, 21 évesen viszont elengedik, mert nem fér be. Érdeklődő van iránta bőven, elég csak a Betis, az Espanyol, vagy az Alaves nevét felhozni. Az viszont kérdéses, hogy mennyiért kelhet el, hiszen pár hónapja hosszabbította meg a szerződését a fővárosiakkal.
A Betis szeretné megszerezni Hermosót is. A középhátvéd 31 meccset már lehúzott kölcsönben a Valladolid színeiben a másodosztályban, a Real Castillát pedig csapatkapitányként hagyja ott. Már nincs mit bizonyítania, a zöld-fehéreknél nézhet új kihívások után. Kicsit más okokból készül viszont eligazolni Abner. A baloldali védőt három éve szerződtette a Real, de súlyos sérülései miatt nehezen ment a sora. Zidane meggyőzte őt, hogy ne hagyjon fel a labdarúgással és tavaly sikerült is lehoznia 19 meccset egészségesen. A Realnál ez még így is kevés, viszont a Celta Vigo lecsaphat rá.
Febas után újabb nagy név, Cedres is elmegy. A Real ifi BL-es meneteléseiből jól ismert szélső Jese Rodruguezhez hasonlóan visszatérhet korábbi egyesületéshez, a Las Palmashoz, ahonnan eleve szerződtették. Vele kapcsolatban viszont meg kell jegyezni, hogy a tervek szerint csak kölcsönbe kerül majd a kanárikhoz a következő szezonra.
Achraf Hakimi is kölcsönbe kerülhet, mert a Castillát már kinőtte, viszont Danilo és Carvajal mellett egyel feljebb sincs sok sansza a játékra. Enzo mellett ő is elég sokat látogatta pedig az első csapat edzéseit, de a folyamatos játék reményében ő is elkerülhet a klubtól. A még csak 18 éves reménység kapcsán az Alaves lett megjegyezve, ott valószínűleg megkapná a lehetőséget a bizonyításra.
Németországba szerződhet az osztrák középhátvéd. Philipp Lienhart Ausztria U21-es csapatában is bizonyított már és úgy volt, hogy később majd akár Varane-ékkal is együtt játszhat majd. Benitez egyszer játszatta is a Cadiz ellen egy kupameccsen, ám a jelek szerint ez volt a madridi csúcs az ifjú védő számára. Konkrét klubról még nem tudni vele kapcsolatban, de a Bundesliga ideális iránynak tűnik számára.
Végül pedig zárjuk a sort egy görög csatárral, Nikolaos Vergosszal, aki hazatérhet az Olympiacoshoz. A 21 éves támadó kölcsönben az Elche együttesénél is szerepelt, de nem volt elég meggyőző. Rá sem számítanak többé a Real Madridnál.
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…