Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: Már szinte NB I-es a Puskás, helycsere a dobogón

A Vác hazai pályán győzött a kiesés elől menekülő Cigánd ellen, mely csapat így már készülhet a nyártól ismét az NB III-as bajnokságra. Hátránya 7 pont a bent maradást érő helyektől, mely még ledolgozható ugyan, de kevés az esély erre. A Nyíregyháza meglepetésre legyőzte megyebeli ellenfelét a Kisvárdát, mely így óriási árat fizetett a mai gyengébb teljesítményéért. A Balmazújváros élt a lehetőséggel és legyőzte a Budaörsöt s így fellépett a feljutó második helyre. Ráadásul a Soroksár is győzött Cegléden, s mivel ők a hétközi fordulóban 3-1-es vezetésre álltak mikor félbeszakadt szegedi meccsük akár ők is beelőzhetik a Balmazt. A Szeged 2011 a Szolnokkal a Mosonmagyaróvár pedig a Békéscsabával játszott hazai pályán 0-0-ás döntetlent. A Dorog otthonában 1-0-ra győzött a Puskás Akadémia, mely így a vége előtt négy fordulóval (12 pont) már 10 pontra vezet a harmadik helyezett Kisvárda előtt. A Zalaegerszeg hazai pályán megszenvedett a már kieső SZEOL ellenében. A Siófok pedig a Sopronnal ért el otthonában egy 1-1-et. A Kozármisleny pedig Tatabányán a Csákvár ellen gyűjtötte be a három pontot, s ezzel a győzelmével megelőzte mai ellenfelét.

merkantil

Vác – Cigánd 2-0
Gól: Balajti 11-esből 29., Zsolnai R. 92.

Nyíregyháza–Kisvárda 2–0
Gól:
Kónya 56., Takács T. 70

Balmazújváros–Budaörs 3–1
Gól:
Sigér D. 25., Bokros 55., Vajda 58., ill. Menyhárt 92.

Cegléd–Soroksár 2–3
Gól:
Asztalos 28., 75., ill. Gyepes 3. – 11-esből, Lovrencsics B. 13., Csilus Á. 45 + 1

Szeged 2011–Szolnok 0–0

Mosonmagyaróvár–Békéscsaba 0–0

Dorog–Puskás Akadémia 0–1
Gól:
Tóth B. 48

Zalaegerszeg–SZEOL 1–0
Gól:
Bedi 25.

Siófok–Sopron 1–1
Gól:
Gál M. 40. ill. Szilágyi 75. öngól

Csákvár–Kozármisleny 1–2
Gól:
Molnár Cs. 17., ill. Varga M. 28., Kemény 35.