Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II-be jutott a Budafok

Amit már hetekkel ezelőtt sejteni lehetett mostanra hivatalossá vált, a Budafok megnyerte az NB III Közép csoportjának küzdelmeit, így a következő idényben már az NB II-ben találkozhatunk velük. Prukner László csapata a tavaszi szezon előtt még a második helyen állt, de tavaszi menetelésének és a Szigetszentmiklós gyengélkedésének köszönhetően magabiztosan jutott fel a másodosztályba.

budafok facebookBudafok MTE Facebook

Nyugaton már szinte biztos az Érd, keleten pedig a Kazincbarcika (ők ma tehetik hivatalossá a feljutásukat) aranyérme, középen már bajnokot is avattak a Budafok személyében. Az idény előtt a Dunaújváros, Szigetszentmiklós, Pécs hármasból várták sokan az aranyérmes kilétét, de többen titkos favoritként tekintettek a Budafokra is. No nekik lett igazuk. A számtalan NB I-es játékost a keretében tudó csapat kiválóan szerepelt tavasszal. A kupába bejutott a legjobb négy közé, a harmadosztályban pedig szépen sorjában szerezték a három pontokat. Az a csapat ahol a védelemben a válogatott Csizmadia Csaba mellett az egykor az élvonalban megforduló Grúz Tamás és Vaszicsku Gergő játszik, a középpályán Margitics Andor, Nagy Tamás, Illés Dávid osztogat, elől pedig Pölöskey Péter, Vankó Imre, Oláh Lóránt is Ihrig-Farkas Sebestyén rohamoz, gyenge nem lehet. Jelenleg 11 ponttal vezetnek három fordulóval a vége előtt a második Pécs előtt, igaz nap végére a Szigetszentmiklós visszakerülhet a az ezüstérmes pozíciójába, ha győznek Szentlőrincen, de akkor is tíz pontos lesz a hátrány, s azt a három pontos rendszernél sem lehet már beérni.

A Budafok amely két évvel ezelőtt tért vissza a futballtérképre, mikor is az Újbuda jogán előbb Budafok-Újbuda néven, majd 2016 nyarától Budafok MTE néven szerepeltek a harmadosztályban. Először Dajka László volt a szakmai munka felelőse, majd a gyengébb szereplés után egyszer csak Prukner László elvállalta a harmadik vonalbeli munkát, s szépen tudatosan újjá építette a csapatát. Pruknert tavaly nyáron megerősítették posztján, s további korábbi játékosai érkeztek csapatához, ahol már akkor ott játszott Oláh és Csizmadia is.

Endrődi Dávid