Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Roma középpályását vinné a Manchester United! – sajtóhír

A Sky Sports információi szerint a José Mourinho által irányított Manchester United a nyári transzfer időszak folyamán szeretné leigazolni az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma rutinos középpályását, nevezetesen Radja Nainggolant

AS Roma Training & Press Conference

Pályafutása egyik, ha nem a legjobb szezonját futja a “farkasok” 29 esztendős belga labdarúgója. Korábban elsődlegesen a védekezésben jeleskedett, viszont a mostani idényben feljebb került, melynek köszönhetően mondhatni termeli a gólokat. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy sok csapat érdeklődését felkeltette a sok oldalúnak mondható középpályás. Leggyakrabban a Manchester United egyik legfőbb riválisával, azaz a Chelsea-vel szokta összeboronálni a sajtó. 

Radja Nainggolan az aktuális idényben ezidáig 51 tétmérkőzésen jutott szóhoz, melyek során 14 alkalommal volt eredményes illetve 6 gólpasszt osztott ki a társai között. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2020 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 40 millió euróra becsüli az átigazolási értékét. 

Németh Boldizsár