Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Carlo Ancelotti által irányított Bayern München a Christian Streich vezette Freiburg csapatát látta vendégül a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 34. fordulójában.
A mérkőzés első góljára nem kellett túl sokat várni, melyet a hazai együttes javára jegyezhettünk fel. A 4. percben Arjen Robben tört be a tizenhatoson belülre, majd ezt követően a hosszú sarokba lőtte a játékszert. A 11. minutumban kényszerű cserét kellett végrehajtania Carlo Ancelottinak, a sérült Jerome Boateng helyére Joshua Kimmich szállt be. A 12. percben Thomas Müller járt közel ahhoz, hogy növelje csapata előnyét, ám balszerencséjére Schwolow védeni tudta a lövését. A 28. minutumban Frantz eresztett meg egy élet erős lövést jó 16 méterről, a léc alá tartó kísérletet azonban Starke nem kis bravúrral hárította.
A fordulást követően itt is – ott is akadtak nagyobb helyzetek, de sokáig úgy festet, nem születik újabb gól. A 73. percben megtört ezt a tendencia, Robben átadása után Arturo Vidal vette be az ellenfél hálóját jó 16 méterről. A 76. minutumban szépített a Freiburg, Grifo passzát követően a csereként beállt Petersen lőtt gólt volt csapatának. A 90+1. percben Robben passza után a szintén a meccs közben beszállt Franck Ribery volt eredményes. A 90+5. minutumban beállt a mérkőzés végeredménye, a Bayern München gólját Kimmich szerezte.
Bayern München – Freiburg 4-1 (1-0)
Helyszín: Allianz Aréna
Gólszerzők: Robben(4.), Vidal(73.), Ribery(90+1.), Kimmich(90+5.) ill. Petersen(76.)
Sárga: Vidal(55.) ill. –
Kiállítás:
Bayern München: Starke – Lahm(Rafinha 87.), Boateng(Kimmich 11.), Alaba, Bernat – Xabi Alonso(Ribery 82.), Vidal – Robben, Müller, Coman – Lewandowski. Vezetőedző: Carlo Ancelotti.
Freiburg: Schwolow – Ignjovski(Nielsen 88.), Gulde, Kempf, Gunter – Haberer(Petersen 68.), Hofler, Frantz(Schuster 73.), Grifo – Philipp, Niederlechner. Vezetőedző: Christian Streich.
Eintracht Frankfurt – RB Leipzig (0-1)
Gólszerzők: Vallejo(83.), Blum(90.) ill. Sabitzer(25.), Poulsen(56.)
Kiállítás:
Az összecsapást a hazai gárda kezdte jobban, ám ennek ellenére a vezetést az első félidőben a vendég együttes szerezte meg. A 25. percben Schmitz átadása után Sabitzer vette be az ellenfél hálóját. A fordulást követően viszonylag gyorsan növelte előnyét az RB Leipzig, Emil Forsberg szöglete után Poulsen volt eredményes. A véghajrában óriási feltámadást mutatott be a Frankfurt, a 83. percben Vallejo góljával szépített, majd a 90. minutumban Blum révén egyenlített Niko Kovac legénysége.
Mönchengladbach – Darmstadt 2-2 (0-0)
Gólszerzők: Hazard(50.), Raffael(65.) ill. Schipplock(63.), Heller(90.)
Kiállítás:
A mérkőzés első félidejében több komolyabb lehetősége is akadt a hazai gárdának. A 23. percben Lars Stindl, majd a 26. minutumban Fabian Johnson előtt adódott komoly lehetőség, ám balszerencséjükre Heuer Fernandes mindkét alkalommal bravúrral tudott védeni. A szünetet követően megtörte a gólcsendet a hazai együttes, az 50. percben Thorgan Hazard vette be az ellenfél hálóját. A 63. minutumban egyenlített a Darmstadt, a gólt érdekes körülmények között Schipplock szerezte. Sokáig nem örülhettek a vendégek, hiszen a 65. percben Raffael révén ismét megszerezte a vezetést a Glabdach. Hecking végül nem tudta otthon tartani a három pontot, mivel a 90. minutumban Heller révén egyenlített a Darmstadt.
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…