Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Bajnokhoz méltó módon zárta a szezont a Juventus – videóval

A Juventus már bajnokként léphetett pályára az olasz élvonal (Serie A) 2016/2017-es szezonjának utolsó, 38. fordulójának nyitányán. A torinói klub Bolognában vendégszerepelt, és győzelemmel zárta a szezont, míg ezzel egyidőben az Atalanta a Chievót fogadta, egy már tét nélküli meccsen.

IMG_20170527_201330

Kean első gólja győzelmet ért a Juvénak a bajnokság utolsó fordulójában (forrás: twitter.com/juventusfc)

A Juventus bolognai vendégjátékának első félideje során a vendégek hajszálnyival voltak jobbak a hazaiaknál, ám helyzetekben így sem bővelkedett a játékrész. A Bologna egyébként kaput sem talált a szünetig, viszont a Juventus is csak egyszer. Kicsivel több, mint negyedóra elteltével pedig úgy tűnt, a Juve előnybe kerülhet, ám Asamoah 17. percben lőtt gólját les miatt nem adták meg.

A fordulás után kevéssel az első játékrészben szinte támadások terén semmit sem mutató Bologna előnybe került! Az 52. minutumban Taider lökete landolt a Juve kapujában (1-0)!

IMG_20170527_201344Az argentin Dybala (jobbra) lőtte ma este a Juventus első gólját (forrás: twitter.com/juventusfc)

Közel húsz percig ki is tartott a hazaiak előnye, ám a 70. percben Dyba egalizált! Az argentin támadó honfitársa, Higuaín lövése utáni kipattanót vágta be (1-1)!

A hajrában Nagy Ádám is pályára léphetett, aki sérüléséből visszatérve Pulgart váltotta.

A legvégén, a hosszabbítás 4. percében a Dybalát korábban váltó Kean fejjel volt eredményes Pjanic beadását követően, ezzel pedig eldőlt, győzelemmel zárja, és átlépve a 90 pontos határt a Juventus (1-2)!

A Juve győzelemmel zárta végül a szezont, amely során rekorder lett, hiszen zsinórban 6. alkalommal hódította el a torinói együttes a Scudettót. Az Olasz Kupát is bezsebelték ebben a szezonban a Zebrák, és a triplázás is összejöhet Allegri csapatának, amely jövő szombaton a Bajnokok Ligája döntőjében a sorozat címvédője, vagyis a Real Madrid ellen lép pályára Cardiffban!

Serie A, 38. forduló

Bologna – Juventus • 1-2 (0-0)
Helyszín: Renato Dall’Ara Stadion. Vezette: Maurizio Mariani
Gólszerzők: Taider (52.), ill. Dybala (70.), Kean (90+4.)
Sárga lapok: Viviani (65.), Okwonkwo (82.), Gastaldello (90+1.), ill. Cuadrado (80.)
Kiállítás:

Bologna: da Costa – Krafth (Petkovic, 75.), Gastaldello, Torosidis, Mbaye – Pulgar (Nagy Ádám, 85.), Viviani, Taider – Okwonkwo, Destro, Krejci (Masina, 68.). Vezetőedző: Roberto Donadoni

Juventus: Audero – Lichsteiner, Benatia, Barzagli, Asamoah – Marchisio (Pjanic, 56.), Khedira (Mandzukic, 59.) – Cuadrado, Dybala (Kean, 79.), Sturaro – Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri

https://youtu.be/E_B-c9SZKa8


A bajnokcsapat meccsével egyidejűleg lépett pályára az Európa-liga főtáblás szereplést kiharcolt Atalanta. A bergamói klub a középmezőnybeli Chievót​ fogadta.

A mérkőzés első felében mezőnyben magabiztosan irányított az Atalanta, melynek több helyzete is akadt. A legnagyobb a szünetig az volt, amikor a 37. percben Gomez szabadrúgása kevéssel suhant el a kapufa mellett.

A folytatásban kicsit többet volt a labda a Chievónál, mint a szünet előtt, de így is e tekintetben megmaradt a bergamói fölény.

Sőt, a hazaiaknak sikerült betalálniuk is az 52. percben! Ekkor Cristante passzát Gomez gólja követte (1-0).

A 69. minutumban Petagna duplázta volna meg csapata előnyét, ám Seculin kapus a helyén volt. Ezt követően a gólpasszt kiosztó Cristante a 77. percben talált volna be, ám lövése nyomán a labda csak súrolta a kapufát! Ennek ellenére a lefújásig már nem született gól, így az Atalanta is győzelemmel zárta a bajnoki évadot.

Atalanta – Chievo • 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Gomez (52.), ill.

Nagy Dávid