Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Itt folytatja az NB II-es sikertréner

Két és fél évvel ezelőtt vette át a balmazújvárosi csapat irányítását Feczkó Tamás. Az NB II-ben akkor kieső helyen tanyázott a gárda, mára viszont az NB I-es rajtra készülhetnek. A siker ellenére Feczkó Tamás elhagyja a klubot, így a balmazújvárosi vezetőknek gyorsan kell utódot találniuk.

305038_feczko_tamascigandse.hu

Feczkó Tamással a kispadon jutott fel a Balmazújváros az NB I-be, a vezetők nem is gondoltak a váltásra. Az edzőnek viszont kecsegtető ajánlatot tett az MTK, így hiába a narancssárga-feketék sikere a tréner a következő idényben is a másodosztályban dolgozhat, hiszen elfogadta az MTK hívását, így ősztől a fővárosi csapattal készül kivívni a feljutást.

Tiba István klubelnök a Dehir-nek nyilatkozva elmondta, hogy emberileg csalódott Feczkó Tamásban, hiszen ő nem közölte korábban, hogy esetleg máshol folytatná, s most is három napig váratta a csapatot a döntése bejelentésével, azt a három napot „elvette a csapattól”. Az Újvárosnál eddig Feczkó Tamásban gondolkodtak, most gyorsan kell új edzőt találni (hiszen a következő bajnokság július 15-én elkezdődik), Az elnök még a héten szeretné lezárni az edzőkérdést.

– Az élet nem áll meg, abban bízom, a csapat túlteszi majd magát ezen, s tisztességgel küzdve helytáll majd az élvonalban – fogalmazott a klubelnök, aki végül további sok sikert kívánt az MTK-val Feczkó Tamásnak. – mondta a portálnak az elnök.

Endrődi Dávid