Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Spanyolországba szerződhet a belga középpályás! – Sajtóhír

Sajtóhírek szerint nem marasztalják Manchesterben az MU belga szélsőjét, Adnan Januzajt.

(Kép: marca.com)

Az elmúlt két idényben előbb a Borussia Dortmund, majd a Sunderland együttesénél kölcsönszereplő Adnan Januzaj jövője erősen kérdéses a Manchester Unitednél. A 22 esztendős belga játékost közel sem biztos, hogy marasztalja majd José Mourinho menedzser, ráadásul a szélsőnek már csak egy év van hátra jelenelgi kontraktusából, így az MU a nyáron még némi bevételhez is juthatna Januzaj továbbadásából.

A Marca szerint a Real Sociedadnál hamar le is csapnának Januzajra, és a baszkok már meg is tették az első lépéseket az játékos megszerzéséért. A neves madridi sportlap szerint a Sociedad elnöke, Jokin Aperribay akár 10 millió eurót is kész lenne átutalni a “vörös ördögöknek”, ugyanakkor a Marca hozzáteszi, hogy amennyiben a felek eljutnak a szerződés megkötéséig, a Januzaj-transzfer elsősorban a magas bónuszokkal érhetni el – vagy lépheti át – a 10 millió eurót.