Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elkelt a balmazújvárosi kispad

Horváth Ferenc lett a Balmazújváros vezetőedzője! Az NB II-es újoncnak azután kellett új trénert keresni, hogy Feczkó Tamás a másodosztályba süllyedő MTK kispadjára ült le. Horváth az előző bajnokságban a Diósgyőr szakmai munkájáért felelt, de a gyenge szereplés végett február végén elváltak útjaik. Segítői Szamosi Tamás és Borsos Vilmos lesznek.

horvathf_sajtajHorváth utoljára a Diósgyőr edzője volt (dvtk.eu)

Horváth korábban a Vecsés, a Szigetszentmiklós, a Kecskemét, a Paks, a Győr, a Videoton és Diósgyőr kispadján ült korábban. Szerda délután jelentette a balmazújvárosi csapat, hogy a következő idényben ő irányítja az újoncot.

Dr. Tiba István: – Kellemetlen helyzetbe kerültünk a feljutást követően, hiszen az NB II-ben velünk dolgozó stáb egésze elköszönt. Köszönöm a sok segítséget, amit kaptunk a megfelelő edző megtalálása érdekében is, azt gondolom, hogy ő lehet a legmegfelelőbb, a legalkalmasabb ember. Örülök, hogy az első számú jelöltünk elfogadta a felkérésünket, őszintén megmondtam neki, hogy minket mindenki leír, mi rendelkezünk a legkisebb költségvetéssel. Nem vár rá egyszerű feladat, mégis bízunk a közös munka gyümölcsében. Hiszem, hogy a futballt nem a költségvetés dönti el, hanem a pályán mutatott játék.

Horváth Ferenc: – Váratlanul ért a felkérés, hiszen Feczkó Tamást jó edzőnek tartom, és nem gondoltam, hogy edzőkérdés lehet Balmazújvárosban. Azt mondhatnám, hogy először lehetetlen küldetésként tekintettem a feladatra, – bár nincs olyan arcom, mint a Tom Cruise-nak – de szeretem a kihívásokat. Próbálok mindent megtenni az első osztályban maradás érdekében. Nagyon őszintének tűnik a vezetőség, a csapat, a környezet, egyszóval minden adott, hogy sikeresek lehessünk együtt!

Endrődi Dávid