A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
Lejátszotta első felkészülési meccsét a Videoton, amely Ausztriában edzőtáborozik, és az albán bajnokság egyik élcsapata, a Skenderbeu ellen győzött.
Bemutatkozó összecsapás volt, hiszen Marko Nikolic, a frissen szerződtetett tréner először ült a Videoton kispadján. Kezdőcsapatát teljesen felforgatta, hiszen jobbár azok a játékosok jutottak szóhoz az első perctől, akik korábban keveset szerepeltek. S nemcsak a trénernek, de Mocsi Attila és Bévárdi Zsombor is bemutatkozott. Az első percek a magyar együttesről szóltak, Lazovic szabadrúgásáról kevéssel maradt le a kapu előtt Mocsi, majd a szerb támadó lőhetett, de szabadrúgása elkerülte a kaput. Negyedóra játék után veszélyeztetett először a Skenderbeu, Horváth Tamásnak kellett védenie Gavezaj próbálkozását. S ahogy telt az idő, úgy vette át a meccs irányítását az albán bronzérmes, a szünet előtt kétszer is bravúrt kellett bemutatnia Horváthnak.
A második játékrészre sorcserét hajtott végre Nikolic, a csereként beszállók közül Marko Scepovic volt eredményes negyedóra elteltével: egy labdaszerzést követően tizenöt méterről vette be az albán kaput. Közel tíz perccel később újra jelentkezhetett volna, ám Bódi kiugratását követőn beérték a védők, a hajrában pedig Szolnoki centerezhetett, de egy becsúszó láb megmentette a Skenderbeut.
Videoton – Skenderbeu 1-0 (0-0)
Keréknekfel, Szlovénia
Videoton: Horváth T. – Nego, Juhász, Mocsi, Tamás K. – Bévárdi, Pátkai, Hadzic, Kovács I. – Lazovic, Marci. 2. félidő: Kovácsik – Szolnoki, Burka, Fejes, Stopira – Bódi, Barczi, Varga J., Suljic – Géresi, Scepovic.
Gól: Scepovic (59.)
Nikolic értékelése a lefújás után: „Mindig jó érzés nyerni, még barátságos meccseken is, hiszen ilyenkor sem szabad szenvedély és célok nélkül játszani. Mindkét félidőben vegyes csapattal játszottunk, olyan játékosok is szerepet kaptak, akik tavaly keveset jutottak szóhoz, valamint néhány fiatal is lehetőséget kapott. Összességében elégedett vagyok, láttam pozitív és persze negatív dolgokat is, de persze azért vagyunk itt, hogy az utóbbiakat majd korrigáljuk az edzéseken és a közös videós elemzéseken. Arra számítok, hogy a következő mérkőzésen azért ennél jobban játszunk majd. Tíz-tizenkét napunk van az erőnléti felkészítésre, két kemény szerdai edzés után léptünk ma is pályára, de elégedett vagyok a csapat hozzáállásával. Sokat nem szeretek egyébként beszélni az edzőmeccsekről, hiszen mi és az ellenfelünk is a felkészülés közben jár, de még egyszer mondom, annak örülök, hogy sikerült nyerni és megfelelő volt a hozzáállás.”
Szolnoki Roland szerint a fiatalok is jól játszottak. „Mindenképp pozitívumként értékelem az első nyári edzőmeccsünket, hiszen nyertünk, ráadásul egy jó ellenfél ellen. Több fiatal is lehetőséget kapott a 90 perc során, akik bizonyították, hogy nem véletlenül vannak itt velünk. Az első félidő elején uraltuk a játékot, aztán volt egy rövidebb periódus, amikor az ellenfelünknek volt néhány lehetősége, de mindent figyelembe véve uraltuk a mérkőzést. A második 45 percben több helyzetet dogoztunk ki, ha egy kicsit jobban koncentrálunk, akkor akár több gólt is szerezhettünk volna. Igaz, a felkészülési időszak mostani szakasza nem az eredményről szól még, hiszen napi két kemény edzéssel készülünk, ráadásul pont szerdán volt az eddigi legkeményebb foglalkozás, úgyhogy nem a legkipihentebben léptünk pályára. Kicsit más felfogásban játszottunk, mint ahogy az előző szezonban. A következő napokban is biztos, hogy kemény munka vár ránk, hiszen két hét múlva már nemzetközi tétmeccsen kell bizonyítanunk.”
Gavalovits Sándor
A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
Arra még van esély, hogy Bosznia-Hercegovina ellen pályára lépjen!
Hosszabb kihagyásra kényszerül…
Kétgólos előnyről nem tudtak nyerni…
Jövő nyáron szerződtetnék az angolok a spanyol középpályást…
Az első angolok elleni győzelem több különlegességgel is párosult…
A mai este folyamán pályára lép többek között a magyar válogatott is…
Nem újdonság számára a mostani helyzet…
A világsztárok helyett a Botafogo játékosai húzták a szekeret…
Kolumbia 2022. februárja óta először kapott ki rendes játékidőben…
Két gólos előnyt adtak le Rómában az olaszok a belgák ellen…
Lehetett volna gála is, végül egy szűk, egy gólos siker született.
Pár héten belül visszatérhet!
Elképesztő tülekedés lehet a feljutó helyekért…