Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Holland válogatott labdarúgót igazolt az Everton! – HIVATALOS

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Ronald Koeman által irányított Everton szerződtette a Sunderland ifjú kapust, Jordan Pickfordot. Nos, a liverpooli “kékek” egy nála jóval rutinosabbnak mondható futballista érkezését is bejelenthették, hiszen az Everton leigazolta az Ajax Amszterdam vezéregyéniségét, Davy Klaassen-t. 

Klaasensigns

A 24 esztendős Davy Klaassen öt évre szóló szerződést írt alá az Evertonnal, akiért a liverpooli gárda 27 millió eurót pengetett ki – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. 

Davy Klaassen a 2011/2012-es idényben mutatkozhatott be az Ajax Amszterdam legjobbjai között. A következő szezonban balszerencse érte, mivel komoly sérülést szenvedett. Felépülését követően meghatározó embere lett az amszterdami gárdában. Az Ajax színeiben minden frontot egybe véve 180 mérkőzésen lépett pályára, melyek során 55 alkalommal volt eredményes illetve 38 gólpasszt osztott ki a társai között.