Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Másodikra kiütéses Vidi-siker

Folytatta felkészülési mérkőzései sorát a Videoton, amely vasárnap délután az MFK Ruzomberok ellen lépett pályára.

vidi.hu

vidi.hu

Sima, háromgólos győzelemmel folytatódott a Videoton felkészülése. Ezúttal a szlovák Ruzomberok ellen lépett pályára Marko Nikolic együttese, és már a találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést. Az első két lehetősége még kimaradt a piros-kékeknek, majd alig túl az első negyedórán Scepovic szerzett vezetést a székesfehérváriaknak, újabb negyedóra múlva már kettőre nőtt a különbség Lazovic révén, közben egy Kovácsik-védést is feljegyezhettünk. Lendületesen, jól futballozott a magyar együttes az első félidőben, megérdemelten szerzett kétgólos előnyt.

A második játékrészre is aktívabban jött ki a magyar ezüstérmes, nem sok hiányzott Scepovic újabb góljához, de tíz perccel később már nem hibázott. Nikolic ezt követően szép lassan lecserélte a kezdőcsapatot, lehetőséget adva a keret majd’ minden tagjának. A hajrában a rózsahegyiek előtt is adódott lehetőség, gól azonban már nem született, így az ausztriai edzőtáborban újabb győzelmet szerzett a Videoton.

vidi.hu

vidi.hu

Videoton – MFK Ruzomberok (szlovák) 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Scepovic (17., 56.), Lazovic (32.)

Videoton: Kovácsik (Horváth T., 68.) – Nego (Szabó B., 68.), Fejes (Mocsi, 68.), Juhász (Burka, 68.), Stopira (Tamás K., 68.) – Bódi (Szolnoki, a szünetben), Varga J. (Pátkai, 68.) – Suljic (Barczi, 68.), Hadzic (Kovács I., 68.), Lazovic (Géresi, 68.) – Scepovic (Maric, 68.). Második : Marko Nikolic

Gavalovits Sándor