Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Szombathelyi Swietelsky-Haladás három futballista érkezését jelentette be a mai nap folyamán. A friss igazolások mellett azonban vannak távozok is, míg az első edzésen három próbajátékos is megjelent a Mészöly Géza vezette Haladásnál. Nos, nézzük, hogy kikről is van szó…
A sort először kezdjük a távozókkal. A Haladás hivatalos honlapján már korábban beszámolt arról, hogy Hidvégi Sándor, Sasa Popin illetve Gajdos Zsolt is távozik. Az előző szezont a Zalaegerszegnél kölcsönbe töltő Angyal Zsolt a következő idényt pedig a Sopronnál fogja tölteni.
Nos, nézzük, hogy kik is az érkezők. Ahogy már említtettük, a Haladás három futballista érkezését jelentette be weboldalán. A 18 esztendős Tóth Dávid az előző szezont Sopronban töltötte, az NBII-ben szereplő csapatban 34 mérkőzésen jutott szóhoz. Az ifjú balhátvéd korábban az élvonalban is pályára léphetett két mérkőzésen, még a Győr színeiben. A szintén fiatal Pinte Patrik a Slovan Bratislava csapatától érkezett. A 20 esztendős középpályás 5 szlovák elsőosztályú bajnokin kapott lehetőséget, aki nem mellesleg a Ferencváros korábbi játékosának, Pinte Attilának a fia. Az ifjú érkezők mellett egy rutinosabb futballista leigazolását is bejelentette a Haladás, hiszen visszatért a klubhoz Simon Ádám. A 27 esztendős védekező középpályás harmadszorra tér vissza Szombathelyre, először 2008-2011-ig, majd 2012-2014-ig erősítette vasi gárdát. Pinte Patrik és Tóth Dávid egyébként három-három, míg Simon Ádám négy évre szóló szerződést írt alá. Tovább vannak, akik kölcsönben térnek vissza a zöld-fehér alakulathoz. Medgyes Zoltán az előző idényt Dorogon, míg Petró Balázs pedig Budaörsön töltötte, Mészöly Géza stábja mindkettejükre számít.
A távozok és az érkezők után jöjjenek a próbajátékosok, a Haladás három játékost tesztelt az első edzésen. A 21 esztendős Varga Attila a Sampdoria kötelékébe tartozik, de az előző szezont a Serie B-ben szereplő Latina csapatánál töltötte kölcsönben. Korábban egyébként megjárhatta a Juventus utánpótlását is. Ott van még a 20 esztendős George Howard, az ifjú támadó szabadon igazolható, legutóbb a Melbourne Victory csapatában futballozhatott. Szintén a szombathelyi alakulattal készül a Budapest Honvédnál is megfordult 22 esztendős Tóth Benjámin, aki legutóbb az osztrák harmadosztályú Austria Salzburgban rúgta a bőrt. Szintén tesztelni fogja Mészöly Géza csapata Németh Milánt is, a 29 esztendős bal oldali védőt az NBI-ben megjárta korábban a Lombard Pápát és a DVTK-t is.
A szakmai stábon belül is történtek változások. Jagodics Zoltán helyét az Illés Akadémiánál és a Viktóriánál is dolgozó Csordás Csaba veszi át, szintén csatlakozik Mészöly Géza stábjához az Illésen erőnléti edzőként tevékenykedő Orbán Attila – számolt be róla a klub honlapja.
Ami Iszlai Bence helyzetét illeti, a rutinos középpályás jövője továbbra is kérdéses. Amíg nem dől el a sorsa, addig ő külön edz a többiektől.
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Öt év után hagyta el az angyalföldieket…
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Négy év után váltott klubot a korábbi MVP…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…