Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hárman Nyíregyházára mentek a Fradiból

Három mondhatni saját nevelésű focistát értékesített a Ferencváros a Nyíregyháza Spartacusnak. Dragóner Filip eddig kölcsönben volt a Spari játékosa, de most már végleg a Nyírségbe került, de nem egyedül ugyanis Jova Levente és Csilus Tamás is követte. Utóbbi kettő tavasszal Soroksáron volt kölcsönben.

19396712_2429621160512278_80778381058319546_nCsilus Tamás a középpályára érkezett. (nyiregyhazaspartacus.hu)

Továbbra sem kerülnek be a Fradi keretébe a saját nevelésű fiatalok. Csilus Tamást anno Ricardo Moniz vetette be egy alkalommal a Pápa ellen, majd később a Lombardnál növelhette NB I-es meccseinek számát, hogy utána a Kisvárdát és a Soroksárt is megjárja. Csilus most végleg elhagyta a klubot, s követte tavalyi edzőjét Lucsánszky Tamást (s korábbi sportigazgatóját Szűcs Mihályt) Nyíregyházára. Két éves szerződést kötött az NB I-es álmokat szövő csapattal.

– Boldog vagyok, hogy harmadik alkalommal végre sikerült Nyíregyházára igazolnom. Korábban kétszer is keresett a klub – amikor még az NB-I-ben szerepelt – és most végre realizálódott. Amikor még Kisvárdán játszottam kölcsönben laktam már fél évig Nyíregyházán, ismerem a várost, és nagyon várom a szezont. Mindenkit ismerek, a beilleszkedéssel nem lesz gond, és a szakmai stábbal is dolgoztam már együtt. Egy célunk lehet: vissza kell emelnünk oda a nyíregyházi labdarúgást, ahová való. – olvasható a Nyíregyháza Facebook oldalán.

19397144_2429621167178944_4186356838566919188_nJova Levente állhat majd a kapuban (nyiregyhazaspartacus.hu)

Jova Levente évekig kirobbanthatatlan volt a Fradi kapujából, hiszen Détári Lajos és Ricardo Moniz “uralkodása” alatt vele kezdődött a névsor. Thomas Doll és Dibusz Dénes érkezése után viszont a kispadra szorult, s az előző három és fél évben két bajnokin állhatott a gólvonalon. Tavasszal már Soroksáron játszott kölcsönben, most pedig elhagyta a zöld-fehéreket. Ő is két éves szerződést kötött új klubjával.

– Örülök, hogy Nyíregyházán lehetek, már két napja itt vagyok, és azt látom, hogy a városban nagyon szeretik a szurkolók a futballt. Szükség van egy NB-I-es csapatra! Kiéheztek a sikerre a drukkerek, és mi is. Nem azért igazoltam a Szparihoz, hogy az NB-II-ben szerepeljek, fel kell jutnunk az élvonalba. A kapusokon mindig az átlagosnál nagyobb a teher, de ez engem motivál, nagy közönség előtt meg különösen szeretek védeni, ezért remélem olyan teljesítményt nyújtunk majd, hogy 4-5000 néző legyen a találkozóinkon.

Dragóner Filip tavaly is már Nyíregyházán volt, igaz akkor még csak kölcsönben. Sokan biztosra vették, hogy a Fradi a következő évre Soroksárra kölcsönzi ki az ifjú focistát. (hiszen édesapja lett Szűcs Mihály utódja a soroksári irodában) Ezzel szemben a Spari most végleg megszerezte magának az ifjú csatárt.

– Jó érzés, hogy a Spartacusban folytathatom. Egy éve kaptam egy lehetőséget a klubtól, és ősszel igyekeztem ezt gólokkal meghálálni. Sajnos tavasszal egy elhúzódó sérülés hátráltatott, de igyekeztem mindig maximális teljesítményt nyújtani, amikor lehetőséget kaptam. Már nagyon várom a felkészülést és a bajnoki rajtot, nagyon bízom abban, hogy sikeresek leszünk – mondta Dragóner Filip a Nyíregyháza Facebook oldalának.

Gajdos Zsolt és a szintén korábbi exfradista Papp Máté után így már öt új igazolással számolhat Lucsánszky Tamás vezetőedző a csütörtökön kezdődő alapozásnál.

Endrődi Dávid