Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy csatár jött, egy ment

Továbbra se várható nagy mozgás a Paks játékoskeretében. Eleddig Verpecz István volt az egyetlen új fiú, ami nagyjából tartva is van, hiszen délután aláírt a középpályás Hajdú Ádám, de ő tavasszal is paksi volt, akárcsak az este aláíró Daru Bence, akiről a ZTE hivatalos weboldalán számolt be, hogy távozott Zalából. Az üzlet része lehetett Balázs Zsolt is, aki az előző évben a Honvéddal bajnoki címet nyert, miután ott játszott kölcsönben, s most visszatért Zalaegerszegre.

balazs_zsolt_2016-01-18Balázs Zsolt Zalaegerszegre igazolt (nso.hu)

Hajdú Ádám érkezett a Budapest Honvédból, ellentétes utat tett meg Laczkó Zsolt. Ugyanez a hírünk volt januárban is, hiszen akkor kölcsönben váltott csapatot a két focista, most viszont végleges lett a csapatváltásuk. Laczkó fél évre írt alá a Honvédhoz, Hajdút kivásárolta eddigi szerződéséből a Paks s két évre kanyarította alá a nevét a szerződés aljára.

Daru Bence szintén év elején került kölcsönbe Paks a Zalaegerszeg együttesétől. A korábbi Honvéd-nevelés viszont hosszú ideig sérüléssel küzdött, így csak négy alkalommal viselhette a paksi zöld-fehér mezt. Ennek ellenére Csertői Aurélt meggyőzte a csatár, s ezért a paksiak mindent megtettek a maradásáért. Mostanra sikerült is megegyezni a ZTE-vel. Távozója is lett a Paksnak, igaz sokaknak nem tűnik fel, hiszen az elmúlt évben sem volt az Atomvárosban. Balázs Zsolt ugyanis visszaszerződött oda, ahonnan indult élvonalbeli pályafutása Zalaegerszegre. A csatár 2012 őszén hagyta el addigi klubját, s sorban Kecskemét, Paks, Budapest Honvéd volt az útja. Most 220 NB I-es a háta mögött, melyeken 40 gólt szerzett igyekszik feljutáshoz segíteni Zoran Szpisljak együttesét.

A Paksot eddig Vernes Richárd (visszatért a Honvédhoz kölcsön után), Kelemen Dávid (békéscsabai kölcsön után végleg Nyíregyháza), Kesztyűs Barna (Nyíregyháza kölcsönbe), Balázs Zsolt (Bp. Honvéd kölcsön után Zalaegerszeg végleg) és Székely György hagyta el.

Új szerzemény Verpecz István (Debrecen), Hajdú Ádám (Honvéd, kölcsön után végleg), Daru Bence (Zalaegerszeg kölcsön után végleg), Kokenszky Norbert (Rákosmente, de kölcsönadták Sopronba).

Vági András (Mezőkövesd), Kővári Róbert, Bor Dávid (Dorog), Nagy Richárd (SZEOL), Kovács Gábor (Zalaegerszeg) tavasszal kölcsönben játszott, az ő sorsuk még nem dőlt el teljesen, de közülük kevés az esély, hogy valaki Pakson maradjon.

Endrődi Dávid