Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Ideje megmutatni!

Mióta Thomas Doll a Ferencváros vezetőedzője, a nemzetközi kupákban a második kör jelentette a csúcsot. Tehát már a csúcs beállítva, ideje megdönteni. 2014-ben a horvát Rijeka (a horvátok azóta sokat fejlődtek, de az akkori két meccs alapján még lett volna esélye a Fradinak), 2015-ben a bosnyák Zeljeznicar (a zöld-fehéreknek simán kellett volna nyerni), míg tavaly az albán Partizani Tirana állta az útjukat. Most viszont itt a lehetőség, hogy a magyar csapat, az esélytelenek nyugalmával továbbmenjen.

ftcdan

Apropó Zeljeznicar! A bosnyák csapatban több korábbi NB I-es focista is szerepel. A szerb Josip Projic 2015 tavaszán a Budapest Honvéd kötelékébe tartozott, az NB I-ben egy bajnokin is felhúzhatta a tavalyi bajnokcsapat mezét. Darko Markovic 2011/12-es idényben az Újpest középpályás sorát erősítette. Kétszer Montenegró felnőtt válogatottjában is szerepelt. A Zeljeznicar egyébként az előző El-körben Markovic korábbi csapatát FK Zeta Golubovac-t búcsúztatta. Stevo Nikolic pedig egykor Debrecenben játszott. 2011/12-ben. Elképzelhető, hogy Ognjen Djelmic is visszatér, már, ha végre a Loki feltudja bontani a bosnyák szerződését, hiszen a középpályást már fél éve próbálják elküldeni, de eddig nem jártak sikerrel. De nézzük most már mi a helyzet a Ferencvárossal, hiszen ebben az évben már ideje lenne dobbantani. Főleg, hogy eddig az esélytelen csapatoktól elbúcsúztak, így a nálánál erősebb Midtjylland gárdáját kellene elütni a továbbjutástól.

No, de ez nem lesz olyan egyszerű. A Ferencváros idén nyáron újjáépül. A tavalyi bajnokságot magabiztosan megnyerő csapata, az előző idényre már szétesett. A védelem katasztrofális volt, onnan most Dilaver, Nalepa és a sokat bírált Oliver Hüsing is távozott. Érdekesség, hogy Dilaver és Nalepa “feljebb bukott”, hiszen a lengyel élvonalba szerződtek, de az előző években nem mutatták meg, hogy nemzetközi viszonylatban sokat érnek-e. Hüsingről pedig a legemlékezetesebb momentuma a Partizani elleni öngólja volt. Most a német harmadosztályba szerződött, s nem akar beszélni a magyar csapatról. Megsértődött… Helyükre érkezett Kenneth Otigba eddig egyedül a nyáron a védelembe, de ő most megsérült, így minden bizonnyal ismét Julian Koch fogja helyettesíteni. Bőle Lukács is nyári szerzemény, s eddig a két meccs alapján azt mutatta meg, hogy az elmúlt éveben még távol hazánktól sokat fejlődött. Gorriaránról korábban Orosz Pál azt nyilatkozta, hogy minőséget hoz a Fradiba, az eddig látottak alapján így is van, sokat küzd, hajt az uruguayi középpályás. A portugál Rui Pedrot még nem tudjuk jellemezni, hiszen 10 percet volt eddig a pályán. Priskin Tamást jól ismerjük, az El-selejtező két meccsén sokat nem csinált, de lőtt egy gólt. Csatártól ezt várják.

thomas_doll_3_1Doll bizakodik (fradi.hu)

A Midtjylland egy kissé a favorit szerepében tündököl, de mindegy is, hogy ki az esélyesebb, kinek mennyi százalék esélye van a továbbjutásra, hiszen az egyik csapat úgy is továbbjut. Jól felkészültünk a dán csapatból, tudjuk, hogy mi vár ránk. Hamburgból származok, ismerem a dán labdarúgást, nagyon össze kell szednünk magunkat és fel kell készülnünk, hogy legyen sanszunk a továbbjutásra. Egy ilyen mérkőzésen fontos, hogy mindenki belemenjen a párharcokba, harcos legyen, a nemzetközi meccseket máshogy nem lehet megvívni. Ez egy teljesen más meccs lesz, mint a Jelgava elleni volt, de igaz ez a Midtjylland számára is. Mindkét csapat most kezdi el a szezont, de örülünk, hogy van már pár meccs a lábunkban. Biztos vagyok benne, hogy a gyorsaság, dinamika, a párharcok tekintetében sokkal másabb mérkőzés lesz ez. Egy nagyon érdekes és erős csapat a dán, amely főként a támadásban rengeteg variációval játszik. Magas centerrel rendelkeznek, emiatt a rögzített szituációknál nagyon kell figyelnünk, a szabadrúgásoknál például hat emberrel törnek be a tizenhatoson belülre. Erős, robosztus csapat a Midtjylland, de jól felkészültünk és azt gondolom, hogy a játékosaim várják ezt az összecsapást. Rafael van der Vaart remek játékos, talán az egyik legjobb, akit edzhettem, természetesen sajnálom, hogy nincs benne a keretben, de ez mindig az edző döntése. Régóta nem láttam őt játszani, de nagyon jó játékosnak tartom, remek személyiség. A játékosok koncentráltan, összpontosítva edzettek, egy nagyon jó felkészülési hét van mögöttünk. Az a legfontosabb, hogy azt az erőt, önbizalmat, amit az elmúlt fordulóban összegyűjtöttünk, át tudjuk menteni a Midtjylland ellen is. Minden edző a győzelemnek örülne, így vagyok ezzel én is – mondta Thomas Doll a fradi.hu-n

A várható kezdőcsapat: Dibusz – Lovrencsics G., Koch, Leandro, Botka – Gera, Gorriarán – Varga, Bőle, Moutari – Priskin

Endrődi Dávid