Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jack Wilshere a Serie A-ban köthet ki! – sajtóhír

Új ösvényre léphet a londoni “ágyúsok” középpályása. A Sky Sport Italia információi szerint az Arsene Wenger által irányított Arsenal kötelékébe tartozó Jack Wilshere-t a Serie A-ban szereplő Sampdoria szeretné szerződtetni. 

Jack-Wilshere

A hírek szerint az Arsenal 9 millió font ellenében hajlandó megválni Jack Wilshere játékjogától, aki az előző szezont ugyebár az Eddie Howe vezette Bournemouth színeiben töltötte kölcsönbe, balszerencséjére az idény végére összeszedett egy újabb sérülést. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2018-ig köti szerződés az egykoron nagy tehetségnek tartott középpályás.

Jack Wilshere számára annak idején nem alaptalanul jósoltak nagy jövőt, hiszen mindössze 16 esztendősen bemutatkozhatott az Arsenal legjobbjai között. Wilshere karrierje 2010-től kezdett igazán kibontakozni, debütálhatott az angol válogatottban, s mellette a londoni “ágyúsok” alapembere lett. Teljesítményének hála több egyéni elismervényt is bezsebelt illetve beválasztották a 2010/2011-es szezon álomcsapatába. Ezután jött azonban a sérülésekkel teli korszak kezdete, bár voltak idények, amikor számíthatott rá Wenger, viszont a kisebb/nagyobb gondok nem igen akarták őt elkerülni. Wilshere minden frontot egybe véve ezidáig 160 mérkőzésen léphetett pályára az Arsenal színeiben.

Németh Boldizsár