Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Küzdelmes X az Újpest-Fradin

Derbi 2017… Az egyik oldalon a csapat és a szurkolók egy ideje eltávolodtak egymástól, hiszen a klubelnök bevezette a szkennert, ezért az ultrák és a velük szolidaritást vállaló drukkerek nem járnak meccsre. A másik oldalon a tulajdonos sebtiben lecserélte a klub címerét, ezért az ottani szurkolók is összekülönböztek a vezetőkkel. A múlt heti paksi bajnokin tiltakozásuk jeléül félmillió Forint büntetést róttak a belga nyakába, s meglebegtették neki, hogy még egy ilyen balhés meccs, s jön a zárt kapu. No erre fel melyik csapat érkezett ellenfélnek? Hát a Ferencváros, akik ellen akkor is tüntet a helyi “B” közép, ha nem is egymással csapnak össze. Derbi 2017…

ujpest facebookÚjpest Facebook

A hazaiak kezdőcsapatában különösebb meglepetés nem volt, hiszen Szűcs Kristóf maradt ki a Pakson döntetlent játszó csapatból. A Fradiba, ha az előző heti Puskás elleni bajnokit nézzük a kikerülő Lovrencsics Gergőt a május óta eltűnt Janek Sternberg pótolta. Érdekes, hogy hetek óta balhátvédet keresett a zöld-fehér csapat, tegnap szerződtettek egyet, s Doll egyből nevezte azt a játékost, akit még a hétközi nemzetközi kupatalálkozóra sem állított csatasorba. Bekerült Priskin Tamás aki Lovrencsics Balázst váltotta a kezdőcsapatban, míg Varga Roland és Moutari is együtt kezdett, a sérült Bőle Lukács maradt itt ki. Nagy Dániel az Újpest sajátnevelésű játékosa, de hosszú légiós pályafutása után a Fradiban mutatkozott be az NB I-ben. Majd két évre újra külföldre szerződött, s idén nyáron már nevelő klubjában tért vissza Magyarországra. Első Újpest-Fradijára készülhetett a lila-fehérek játékosaként. Varga Roland már többször győztes gólt is lőtt a zöld-fehéreknél a lilák ellen (tavasszal is) pedig anno az élvonalban ő az Újpest játékosaként mutatkozott be.

Már a meccs elején egymásnak esett a két csapat, úgyhogy bármennyire is gyorsan kizúgott a Fradi az Európa-ligából és az Újpest játékosai évek óta csak szurkolóként jártak nemzetközi kupameccsen, jó kis derbi elé néztünk. A 11.percben Dibusz szemében sütött a nap, így elnézett egy beadást, de szerencséjére Balázs elvétette a nagy lehetőséget. A 24.percben Varga megint majdnem gólt lőtt egykori csapata ellen, mikor is Bojovics fejelt elé egy beadást, de ő ahelyett, hogy a kaput lőtte volna telibe, úgy találta el a labdát, hogy a kapu előtt pattant egyet, s utána jócskán a felső-léc felett ment ki a játékszer. A 27.percben pedig megszerezte a vezetést az Újpest. A cikk elején említett Nagy Dániel jobboldali beadását a szintén új szerzemény Novothny Soma juttatta a Fradi kapujába. (1-0) Azért azt se felejtsük el leírni, hogy a saját térfelén Gera adta el a labdát, s ebből indult az akció, Koch is nézett, mint Rozi a moziban… Nem muzsikált jól a zöld-fehérek védelme. A 36.percben Priskin meglőtte első gólját a Fradiban az NB I-ben! A válogatott csatár eddig sokat még nem mutatott zöld-fehérben, de amihez ért, azt azért megcsillogtatta már, hiszen a lettek elleni párharcban is betalált, azon kívül akkor sem csinált semmit. No, de nézzük a gólt. Moutari passzolt Priskinnek, ő tovább Gorriaránnak, az uruguayi lőtt, de Pajovic védett, a kipattanót már Priskin bevágta. Három perccel később majdnem megfordította a meccset a Fradi. Pajovics belevetődött Varga lövésébe Rui Pedro lőtt Bojovics még beleért s Windecker kifejelte a labdát a gólvonal elől. A szünetben így 1-1-es döntetlennel vonulhattak be a csapatok.

ute4 nsoRövid időre leállt a játék (nso.hu)

A félidőben Gera Zoltánt Otigba Kenneth váltotta, így újoncot avattak a zöld-fehérek. Az 52.percben a hazai szurkolók olyan “tűzijátékot csináltak”, hogy egy rövid időre leállt a meccs. Az 59.percben óriási lehetőség adódott Moutari előtt, a nigerit a saját térfeléről indították kapásból lőtt, az előtte álló védőn megpattant a labda, s így a baloldali kapufáról pattant ki a laszti. Jöhetett a szöglet. A 62.percben újból vezetést szerzett az Újpest. Méghozzá az egykori Fradista Nagy Dániel. Előbb Batik összeütközött Naggyal, a védő a földön maradt a középpályás visszakapta a labdát, s bevágta a Fradi kapujába. Ráadásul ez Nagy utolsó labdaérintése is volt, hiszen Vignjevics mester lehívta s Simon Krisztián váltotta, akárcsak Nwobodot Zsótér Donát. A 65.percben óriási Pajovics bravúr, egy jobboldali Fradi-szöglet után Koch emelkedett a legmagasabbra megcélozta a jobb felső sarkot fejjel, s a kapus kiszedte. A 68.percben Dibusz is bravúrt mutatott be. Egy bedobás után Winedecker elé került a labda s lövését a kapus védte. A 72.percben Simont indították az újpestiek, de középre passz helyett kapura lőtt, s így Dibusz védeni tudta a lehetőséget. A 75.perben kettőt cserélt Doll, Priskint és Kochot Lovrencsics Balázs és Böde Dániel váltotta. A 77.percben összeugrottak egymással a Fradisták és újpestiek, jutalmuk egy-egy sárga lap lett. A 79.percben egy beívelésre Böde érkezett, s már mindenki gólt kiáltott, mikor meglátták, hogy a labda épp elment a kapu előtt. A 80.percben Novothnyt Tischlerre cserélte az Újpest edzője. Azt a 90.percben majdhogynem a semmiből egyenlített a Fradi. Ívelgetések egymás után, mire rájöttek, hogy meg kell indulni előre labdával, s ez nem más volt, mint Gorriarán, ő továbbadta Vargának, a szélső pedig újból betalált, a bajnokságban másodszor.A 92.percben Böde lőtt kapura, de nem volt lövésébe nem volt erő, s középre is ment. Több helyzet már nem volt, így a derbin 2017 őszén pontosztozkodás történt Újpesten.

Újpest – Ferencváros 2-2 (1-1)
Gól: Novothny (27.p), Nagy D. (62.p) ill. Priskin (36.p), Varga (90.p)
Sárga lapok: Nwobodo (39.p), Balázs (68.p), Litauszki (77.p), Windecker (83.p) ill. Batik (9.p), Gorriarán (77.p)

Újpest: Pajovics –Pauljevics, Litauszki, Bojovics,  Mohl– Sankovics, Windecker – Nwobodo (Zsótér 63.p), Nagy D. (Simon 63.p), Balázs B. – Novothny (Tischler 80.p) vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

Ferencváros: Dibusz – Botka, Koch (Lovrencsics B. 75.p), Batik, Sternberg – Gera (Otigba szünetben), Gorriarán – Moutari, Rui Pedro, Varga R. – Priskin (Böde 75.p) vezetőedző: Thomas Doll

Endrődi Dávid