Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Az Everton játékos, Barkley új kihívásra vágyik, így nagy valószínűséggel távozni fog jelenlegi klubjától, ahol nem érzi jól magát.
Ronald Koeman, az Everton menedzsere megerősítette azt a hírt, hogy Ross Barkley új kihívásokra vágyik, éppen ezért távozni fog az Everton együttesétől.
A szerződése utolsó évébe érkezett a játékos a Goodison Parkban, és a döntés a kezében van, hogy aláír-e, vagy egy új klubot keres majd magának a jövőben.
A Spurs szívesen leigazolta volna a 23 éves labdarúgót, azonban a vételárat túl magasnak találták, ezért elálltak az üzlettől. A Tottenham mellett az Arsenal is szívesen látná őt a soraiban. Kérőkben így nincs hiány, ezért, ha úgy határozna Barkley – aki 2010 óta áll az Everton szolgálatában – hogy mégis új kihívás elé nézne egy új egyesületben, akkor biztosan nem maradna klub nélkül az elkövetkező Premier League idényre.
kép: e1.365dm
Nagy Gábor
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…