Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Megyeri út, Szusza-stadion. Az évben az Újpest mellett a Vasas is hazai pályáján tekintheti, így elmondható, hogy ma olyan meccset rendeztek, ahol egyik csapat sem volt idegenben. Néző az már annál kevesebb volt, lévén zárt kapussá szurkolták a lila-fehérek. A címérváltás miatt a Fradi elleni derbin sikerült elérni, hogy nem jöhettek be a nézők a mai meccsre.
Háromból három, után negyedszer is meglesz a 2-2 az Újpestnek?A lila-fehérek ugyanis az első három fordulóban rendre 2-2-t értek el. Pedig a Fradi ellen kétszer is vezettek, a Videoton ellenében pedig 2-0-ra. Megpróbált elszerződni Újpestről Souleymane Diarra, de végül nem jött össze neki a belga szerződés, így a mai napon már a kispadra is leülhetett, hiszen lejárt az eltiltása. Jó focista a mali válogatott, de nagyon fegyelmezetlen. James Manjrekar újra kezdhetett a Vasasban, pedig egy ideig úgy tűnt, hogy távozni fog, miután előbb lelépett a kanadai válogatott edzőtáborába, mint azt a Vasas vezetői gondolták, de később kiderült, hogy egy félreértés történt. Manjrekart amúgy is el kellett volna engedni, hiszen FIFA napok voltak.
Az első nagyobb lehetőség Zsótér előtt adódott, aki az ötös bal sarka elől ballal a túlsó sarok fölé bombázott. A 24.percben megszerezte a vezetést az Újpest, mégpedig a nyár igazolása a Bundesliga háromból hazatérő Nagy Dániel révén. Mohl indította Zsótért, Vaskó felszabadítana, de Nagy Dánielé elé került a labda róla, ő pedig 12 méterről a bal alsó sarokba csavart. A hátralévő időben nagyobb helyzet már nem adódott, így a szünetre (s mint később kiderült a meccs végére is) újpesti előnnyel vonulhattak be a csapatok az öltözőbe.
Az 50.percben Cseke nyolc méterről fejelt, de Kamenár vetődve védett, pont Mohl elé, aki hatról a kapu fölé fejelt. Az 55.percben Nwobodo beadott Novothny fejelt Kamenár pedig nagyot védett. A 81.percben Nwobodo kapott kiváló passzt, de az ötösről nagyon rosszul találta el. A 85.percben Kulcsár az oldalhálóba lőtt egy ígéretes lehetőséget. Végül újabb gól már nem esett, így a meccset megnyerte az Újpest.
Újpest – Vasas 1-0 (1-0)
Gól: Nagy D. ill. –
Sárga lapok: – ill. –
Újpest: Pajovics – Pauljevics (Balázs 89.p), Litauszki, Bojovics, Mohl – Cseke, Windecker – Nwobodo, Nagy D. (Diarra 78.p), Zsótér (Simon 80.p) – Novothny vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Vasas: Kamenar – Burmeister, Vaskó, Ristevski – Szivacski, James, Vida, Hangya – Murka (Gaál 76.p), Pavlov (Ádám M. 67.p), Remili (Kulcsár T. 67.p) vezetőedző: Michael Oenning
Endrődi Dávid
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…