Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szoros meccsen maradt alul a Milan

Az AC Milan nagyon jól szerepelt a nyáron. A Luganot és a Bayern Münchent is 4:0-ra verték, csupán a Dortmund jelentett akadályt az olaszoknak. A Real Betis teljesítménye elég hullámzó volt a felkészülési meccseken. A maival összesen 8 mérkőzést játszottak, ami 4 győzelmet, 3 vereséget és 1 döntetlent hozott.

andre-silva-calhanoglu-milan-agosto-2017

Ma még André Silva gólja sem volt elég (Fotó: milannews24.com)

A mérkőzést egyértelműen a Milan kezdte jobban. Többet birtokolták a labdát, mint ellenfelük, és sokat próbálkoztak kapura lövéssel. A Betis leginkább a szabálytalanságaival hívta fel magára a figyelmet. Az első félidő inkább a sárga lapokról szólt, semmint az ordító helyzetekről. A második játékrészben viszont adódtak lehetőségek mindkét oldalon. Sőt! A 67. percben Fabian Ruiz 20 méterről óriási gólt rúgott. Pedig nem úgy tűnt, hogy a Betisnek van esélye, mivel a vörös-feketék domináltak. Ez később sem alakul másképp, aminek meg is lett az eredménye. A 75. percben André Silva egyenlíteni tudott tizenegyesből. A gólszerzésre percekkel később is volt lehetősége a Milannak, de Dani Giménez magabiztosan állt a kapuban. A 90. perc újra meglepetést okoztak a spanyolok, hiszen újra ők szerezték meg a vezetést. Antonio Sanabria tizenegyesgólja jelentette az utolsó történést, mivel a háromperces hosszabbításban az olasz együttes már nem tudott változtatni az eredményen.

A vörös-feketék legközelebb KF Shkëndijaval találkoznak az Európa-ligába, miután kiverték a román Universitatea Craiova csapatát.  Az AC Milan augusztus 20-án, a Crotone ellen kezdi meg a bajnokságot, míg Betis a Barcelona otthonába látogat.

AC Milan – Real Betis 1-2 (0-0)
Gólszerzők: André Silva – ill. – Fabian Ruiz, Antonio Sanabria

AC Milan: Storari, Calabria, Zapata, Bonucci, Antonelli, Montolivo, Locatelli, Calhanoglu, Suso, Andrè Silva, Borini. Cserék: Donnarumma A., Soncin, Abate, Gomez, Simic, Kessié, J. Mauri, Sosa, Cutrone. Vezetőedző: Vincenzo Montella

Real Betis
: Dani Gimenez, Barragan, Mandi, Feddal, Tosca, Guardado, De La Hoz, Moron, Camarasa, Nahuel, S. Leon. Vezetőedző: Enrique Setién Solar

Mihók Richárd