Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Felnégyelte a Partizan a Vidit

Nagy reményekkel várta a Videoton a Partizan elleni El-selejtező visszavágót, hiszen az első meccsen 0-0-ra végzett. Így bármilyen hazai pályán aratott győzelem már a fehérváriak továbbjutását jelentette. Volna… Hat percig élt a remény, mikor is a szerbek megszerezték a vezetést, majd gyorsan az első játékrészben kettőt berámoltak, s így a szünetre már három gólós hátrányban voltak a magyarok.

videoton_par_el

Az ötödik percben majdnem megszerezte a létfontosságú első gólt a Videoton, mikor is Nego jobbal 17-ről célba vette a jobb alsó sarkot, de hatalmasat védett Sztojkovics! Ami nem ment be az egyik oldalon a másikon már gól lett. A hatodik percben megszerezte a vezetést a szerb csapat. Tawamba 14 méterről kiszorított szögből jobbal a túlsó alsóba lőtt. Kilencedik percben majdnem egyenlített a Vidi. Lazovics 14-ről jobbal a bal alsó mellé lőtt ígéretes helyzetből. A tizenkettedik percben Henty két szép csel után lőtt kapu mellé. A 26.percben Fiola hibáját kihasználva Gyurgyevics betört a tizenhatoson belülre, Soumahnak passzolt, aki tíz méterről az üres kapuba lőtt. (nem keverendő össze a csatár, a Juve korábbi Vidis kölcsöncsatárával) A 37.percben aztán minden eldőlt. Jankovics futott el a jobboldalon átadta a túloldalra Djurdjevicsnek, aki kapásból a jobb alsó sarokba lőtt. Ezzel az első félidő szép lassan le is zárult, ahogyan a továbbjutás is, hiszen a Vidinek négy gólt kellett volna szereznie a második játékrészben.

A szünetben Henty helyére Géresi Krisztián állt. A 47.percben Juhász Roland összeszedte második sárgáját, így jöhetett a piros. A 60.percben majdnem meglett a negyedik Parizan-gól. Tawamba passza után ziccerbe került Jankovics, de belebotlott a labdába az ötösön. Hát ilyenkor mást nem írhatunk: köszönjük. Igaz három gólos hátránynál, már majdhogynem mindegy volt. A 62.percben újabb játékost cserélt le Nikolics mester, már a hétvégi Fradi elleni meccsre is gondolva, ezúttal Scsepovicsot Maric váltotta. Majd a szerbek is cseréltek a Celta Vigót, az RB Salzburgot és a Galatasarayt is megjárt Ilic érkezett a második gólt szerző Soumah helyére. A 71-ben pedig az első gólt lövő Tawamba helyett Djuricskovics állt be. A 77.minutumban pedig mindkét csapat váltott a Vidinél Suljic helyére Szabó Bence lépett pályára, a szerbeknél Jankovicsot Panticsra cserélte az edző. A 81.percben épp a Chelsea által kikölcsönzött csatár került óriási helyzetbe, de lövését Kovácsik szépen védte. A 88.percben ott lett a negyedik! Djurjdevics kapott kiváló passzt ő pedig jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. A hátralévő időben más már nem történt, a Partizan így 4-0-ás összesítéssel jutott az Európa-liga főtáblájára, míg a Vidinek marad a magyar bajnokság.

Videoton – Partizan Beograd (szerb) 0-4 (0-3)
Felcsút, Pancho Aréna Vezette: Marriner (angol).
Gól: – ill. Tawamba (6.p), Soumah (26.p), Djurdjevics (37.p), Djurdjevics (88.p)
Sárga lapok: Juhász (44.p), Pátkai (56.p), Fiola (85.p) ill. Bilher (81.p)
Kiállítva: Juhász (47.p)

Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola, Stopira – Suljic (Szabó B. 77.p), Pátkai, Hadzic, Henty (Géresi szünetben) – Scsepovics (Maric 62.p), Lazovics. Vezetőedző: Marko Nikolics.
Partizan: Sztojkovics – Vulicsevics, Nemanja G. Miletics, Osztojics, Nemanja R. Miletics – Jankovics (Pantics 77.p), Radin, Everton Luiz, Soumah (Ilic 64.p) – Tawamba (Djuricskovics 71.p), Djurdjevics. Vezetőedző: Miroszlav Djukics

Endrődi Dávid