Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Korábban még arról lehetett olvasni, hogy a Real Madrid elleni spanyol Szuperkupa-döntő visszavágóján térdfájdalmakra panaszkodó Luis Suárezre 4-5 hetes kihagyás vár…
Jó hírekkel szolgált a Barca szurkolóinak Luis Suárez egészségével kapcsolatban. A katalánok ugyanis közleményben jelentették ki, hogy az uruguayi klasszist elengedték a nemzeti csapathoz, ahol folytathatja rehabilitációját, amely a klub szerint “kedvezően” alakul. A Barca közleménye: “Luis Suárez felépülése kedvező ütemben halad. Az orvosi stáb egyeztetett az Uruguay-i Labdarúgó Szövetséggel, és megállapodtak abban, hogy Suárez csatlakozik a nemzeti csapathoz, ahol folytatja a rehabilitációját.”
Uruguay szeptember 1-jén Argentínával, öt nappal később Paraguay válogatottjával csap össze Vb-selejtezőn. Amennyiben minden kedvezően alakul, elképzelhető, hogy az utóbbi találkozón a Barca klasszisa is pályára lép már – Persze ilyen közlemények után szokott az jönni, hogy Suárez mondjuk már Argentína ellen is ott lesz a kezdőcsapatban!
Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…