Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: “A csapatnak már most annyi piros lapja van, mint a Barcának két év alatt!”

A Real Madrid korábbi játékosa, Alvaro Arbeloa szerint a blancóknak a gyenge bajnoki rajt mellett a sok büntetés miatt is lenne miért bosszankodniuk.

(Kép: marca.com)

“Úgy gondolom, hogy az elnök úr nagyon helyesen mondta azt korábban, hogy a spanyol játékvezetők előrébb léptek , és ezzel a szurkolók is egyet érthetnek!” -Idézi Arbeloát a Marca című sportnapilap. “Ettől függetlenül fájó látni, hogy a Real Madridnak már most annyi piros lapja van, mint a Barcelonának az elmúlt két szezonban összesen! Ezek a számok már önmagukért beszélnek!” – Így Arbeloa, aki szerint a Real háza táján nem feltétlenül helyes, hogy a játékvezetőkön vezetik le a frusztrációt, hiszen Cristiano Ronaldo kiállítása a szuperkupa-döntőn, vagy Sergio Ramos és legutóbb Marcelo piros lapja sem feltétlenül a jogtalan kategóriába tartozott.

A “király gárda szerelését” összesen 238 alkalommal magára öltő jobbhátvéd a csapat gyenge bajnoki rajtjáról is ejtett pár szót: “Az elmúlt szezonban is játszott több döntetlent egy huzamban a csapat, így ez nem lehet új szituáció a számukra! Pontosan tudják, mi kell ahhoz, hogy előrébb léphessenek, és természetesen az egész csapat más lesz Cristiano Ronaldoval újra a pályán!” – Fogalmazott a spanyol fővárosba 2009 nyarától  (a Liverpooltól érkezett Madridba – a szerk.) hét szezont is eltöltő korábbi 58-szoros spanyol válogatott futballista.