Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

van Dijk már nincs “száműzetésben”

Virgil van Dijk a Southampton sztárvédője a nyáron beadta távozási kérelmét, azonban a csapat ragaszkodott hozzá és nem engedte el, ám játszani sem hagyta. Ám ennek a száműzetésnek úgy fest vége van. 

Van-Dijk

Ugyanis a holland védő a hétfői napon újra 90 percet kapott, ám még egyelőre csak az U23-as keretben. Van Dijk jelenlét ellenére a korosztályos csapat 4-0-ás vereséget szenvedett az Aston Villától.

A védő legnagyobb kérője a Liverpool volt, azonban hiába a két oldali nyomás a “Szentek” vezetőségére, ők nem engedtek az álláspontjukból.

Eddig a PL 4 fordulója alatt még csak nevezve sem volt a keretbe van Dijk, ám úgy fest ez a soron következő hétvégén a Crystal Palace elleni idegenbeli mérkőzésen már megváltozik és újra a pályára léphet.

Nagy kérdés marad azonban, hogy mi lesz a védő sorsa, aki akár már a téli átigazolási szakaszban is csapatot válthat.