Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: griezmann góllal avatta fel az Atleti új stadionját – videóval!

A spanyol bajnokság 4. fordulójában felavatta új stadionját a Malaga ellen az Atletico Madrid, amelynek kötelező volt hoznia a győzelmet nyeretlen ellenfelével szemben.

Kép: AS

Kép: AS

Három idegenben töltött forduló után végre hazai környezetben is pályára léphetett ebben a szezonban az Atletico Madrid, most adták át ugyanis a grandiózus Wanda Metropolitanót, amely egészen gyönyörűségesre sikerült. A szemkápráztató komplexum csordultig telt a nyitányra, sikerre éhes drukkerek ezrei jöttek el, végig énekelve az egész estét – fel sem merült bennük, hogy ne kedvenceik hozzák el a három pontot. Az Atletico két döntetlen mellett egy győzelmet tudott felmutatni, ami az ő szintjükön nem számít erős nyitánynak. Persze akkor mit is mondhatnának a Malaga drukkerei, akik eddig csak vereségeket élhettek át ebben a bajnokságban. Egyértelműen a Malagának volt égetőbb szüksége a pontokra, de a bajnoki címért ringbe ugró Atletinek sem volt más választása: megbirkózva a nagy nyomással, győztesen kellett elhagyniuk a pályát.

Elég álmoskás volt a kezdés. A Malaga egy stabil védelemmel nyitott, az Atletico pedig szokásos, 4-4-2-es felállásával próbált boldogulni. A hazaiak nagy örömére pont letelt Antoine Griezmann eltiltása, így a francia támadó a kezdőben kaphatott helyet a fiatal Correa mellett, aki pedig kirobbanó formában van. Utóbbi nyújtotta talán a legjobb teljesítményt a mezőnyben, ám nem volt különösebben nehéz dolga. Nem sok kiemelkedő teljesítménynek tapsolhatott a nagyérdemű, legjobb esetben is közepes színvonalon zajlott a játék. A madridiak csak idővel jutottak el helyzetekig, ám lövéseik nem voltak olyan veszélyesek, mint kellett volna. Nem sokkal a szünet előtt aztán elkezdett éledezni a Malaga is, amely kontrákat követően 2-3 komoly helyzetig is eljutott – Oblaknak bravúr kellett, hogy tartani tudja a 0-0-t.

Egy szó mint száz, az Atleti sem egyéni teljesítményekben, sem pedig csapatként nem alkotott maradandót, így a második félidőre Simeone mester változtatásra szánta el magát. A helyenként bizonytalan Thomas helyére érkezett a villámgyors Ferreira Carrasco, akinek a beállása szinte azonnal jótékony hatással bírt a meccs összképére. A szünet után bekezdett a piros-fehér gárda, ahol Correa mellett már Carrasco is meg-megvillant néha. Nem fukarkodtak a lövésekkel, Roberto Jimeneznek egyre többször volt dolga – érezhető volt, hogy hamarosan gólig juthatnak a Matracosok. Erre végül a 61. percben került sor, amikor is Correa nyert meg egy az egyben egy párharcot, majd miután megcsinálta a helyzetet, hibátlanul játszott be középre az érkező Griezmannhoz, aki középről nem hibázott. A francia amúgy nem sokat volt játékban, egészen felejthető volt addig a teljesítménye, ám ez a gól az új stadionban történelmi jelentőségű.

Végül aztán a folytatás olyan lett, amilyenre mindenki számított: Simeone fiai igazi “atleticós győzelmet” arattak. Ez azt jeleni, hogy minimális erőkifejtéssel hozták a győzelmet, méghozzá a megszokott 1-0-ás eredménnyel. Ez persze nem szegte kedvét annak a több, mint 63 000 embernek, de mondjuk nem lett volna rossz, ha egy kicsit jobban strapálják magukat idei első hazai meccsükön. A lefújás előtt nem sokkal majdnem kiegyenlített a Malaga, de ez végül nem következettbe – a így a vendégek kénytelenek egy újabb vereséget feljegyezni, ami így már a 4. nekik a sorban. Vagyis négyből négy zakó, mindössze egy szerzett góllal – vetekednek az angol Crystal Palace teljesítményével, igaz a londoniak még gólig sem jutottak el. Ami pedig az Atletit illeti, továbbra is veretlenül állnak és 4 pontos hátrányban követik a Barcelonát (egyelőre) a harmadik helyen.

Ami az egyel korábbi meccset illeti, ott a Betis klublegendája, Joaquin vállalta magára a főszerepet. A veterán csatár kétszer is betalált, duplájával pedig győzelemhez segítette csapatát a Depor ellen. A túloldalon Fede Cartabia csak egy gyönyörű, surranó találattal tudott előrukkolni, ami ezúttal kevésnek bizonyult. A Betis így 6 ponttal a középmezőnyben helyezkedik el, míg a Deportivo egy pontocskával a mezőny legvégével harcol.

https://www.youtube.com/watch?v=v5qNDtufjcA

Atletico Madrid – Malaga 1-0
Helyszín: Wanda Metropolitano (Madrid), Vezette: Sanchez Martinez.
Gól: Griezmann (61.)
Sárga lap: Carrasco, Juanfran, ill. Keko
Kiállítás: –

Atletico Madrid: Oblak – Filipe Luis, Lucas Hernandez, Godin, Juanfran – Koke, Gabi, Thomas Partey (Carrasco), Saul Niguez – Griezmann, Correa (Fernando Torres). Vezetőedző: Simeone.

Malaga: Roberto Jimenez – Ricca, Diego Gonzalez, Luis Hernandez, Rosales – Rolon (Keko), Recio – Mula (Rolan), Adrian, Chory Castro (Juampi) – Baston. Vezetőedző: Gonzalez.

Korábbi eredmények:

Eibar – Leganes 1-0
Levante – Valencia 1-1
Getafe – Barcelona 1-2
Betis – Deportivo La Coruna 2-1

https://www.youtube.com/watch?v=CCjUUIDvE84

Baranyai Balázs