Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Érvényesült a papírforma Gyirmóton

Európa második legjobbja ellen kezdte szereplését a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkön. A mieink az első félidőben pariban voltak a dánokkal, a másodikban szétzilálták védelmünket.

hunden3

Nagy magyar lehetőséggel indult a meccs: Vágó Csiszár elé emelt, aki a kifutó Pedersen mellett nem tudta kapura lőni a labdát. Majd egy ígéretes Jakabfi-szabadrúgás csemege volt a dánok cerberusának. Ezt követően viszont veszélyesebbek voltak a vendégek, Nadim veszélyeztetett, szerencsére a védelem rendre jól zárt, illetve állította lesre a skandinávokat. A sok dán helyzetecske után volt egy igen kérdéses jelenet a vendégek kapuja előtt: Csiszár remekül ívelt Jakabfi elé, Petersen azonban – a lassítás alapján – a tizenhatoson kívül védett, a sípszó azonban elmaradt, majd a másik oldalon Szabó apróbb lökéséért büntetőt ítélt a lengyel játékvezető, Nadim nem hibázott. Összességében azonban nem lehetett panasz a mieink játékára. Már csak azért sem, mert például Vágó dropból ellőtt labdáját kellett védenie Petersennek. A zuhogó eső, és a felázott talaj sem könnyítette meg a csapatok dolgát, emiatt mindkét oldalon sok volt a pontatlanság. Ellenben a hajrában előbb Jakabfi pazar megoldása után védett Petersen, hogy aztán a szögletet követően Csiszárt lökje Kildemoes, amiért a lengyel spori nekünk is tizenegyest adott. A Wolfsburg szélsője pedig higgadtan lőtt a bal alsóba. De nem sikerült kihúzni a szünetig, merthogy Troelsgaard huszonháromról eleresztett egy bombát, Bíró ugyan repült, de nem védhette a jól eltalált löketet.

hunden2

A második félidőben kicsit kapkodóvá vált a magyar játék, amit kihasználtak a skandinávok. Harder kapott pompás, egyben okos passzt, s üresen lőhetett a bal alsóba. Ugyanakkor azt hozzá kell tenni, hogy ettől eltekintve rendre jól léptek ki a védőink lesre állítva a gyors dánokat. A játékrész derekán aztán növelte előnyét Dánia. Megint egy szabad kiugrás, ezúttal Troelsgaard kapott labdát a bal oldalon, majd épp csak annyira emelte meg a labdát, hogy Bíró már ne érje el. Így pedig alighanem el is döntötte a három pont sorsát. S aztán nem sokkal később Troelsgaard meglőtte harmadik gólját is, ezúttal nem sikerült lesre állítani, Bíró pedig kiszolgáltatott helyzetbe került. És bár Bíró Barbara több bravúrt is bemutatott a szünet után, a mienknek szinte semmi sem sikerült, a skandinávok kedvükre szőhették akcióikat, mintha egy teljesen más magyar válogatott jött volna ki a folytatásra. Markó Edina hiába próbálta meg cserékkel is frissíteni az együttest, a dánok a hajrában újabb gólokkal jelezték, mennyi mindenre kell még figyelnie a magyar együttesnek, amely negyvenöt percig tudta csak megnehezíteni ellenfele dolgát. Ennyivel jobbak a dánok, még akkor is, ha az elmúlt napokban nem éppen a sportszakma került előtérbe az Eb-ezüstérmesnél.

hunden1

Magyarország – Dánia 1-6 (1-2)
Gyirmót, vezette: Ewa Augustyn (lengyel)
Gólszerzők: Jakabfi (11-esből) ill.: Nadim (28., 11-esből), Troelsgaard (44., 68., 75.), Harder (55.), Sörensen (88.)
Sárga lapok: Tálosi (85.) ill.: Troelsgaard (86.)
Kiállítva:

Magyarország: Bíró B. – Tóth A. (Magyarics, 59.), Tálosi, Szeitl, Szabó V. – Rácz Zs., Fenyvesi (Csányi, 75.) – Mosdóczi, Csiszár, Jakabfi – Vágó (Németh L., 90.). Szövetségi Kapitány: Markó Edina

Dánia: Petersen – Nielsen, Arnth-Jensen, Larsen, Roddik (Thögersen, 72.) – Kildemoes (Christiansen, a szünetben), Junge-Pedersen – Troelsgaard, Harder, Veje – Nadim (Sörensen, 83.). Megbízott kapitány: Sören Randa-Boldt

A csoport további eredményei:

Ukrajna – Horvátország 1-1
Horvátország – Svédország 0-2

A csoport állása:
1. Dánia 3 p. (6-1, 1 m.), 2. Svédország 3 p. (2-0, 1 m.), 3. Ukrajna 1 p. (1-1, 1 m.), 4. Horvátország 1 p. (1-3, 2 m.), 5. Magyarország 0 p. (1-6, 1 m.)

~GS~