Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Könnyed Loki-, és Vidi-siker a Kupában

Meccsdömpinggel folytatódott a Magyar Kupa szerdán. Az élvonalbeli együttesek közül a Debrecen alaposan kitömte ellenfelét, de a Videoton is hozta a kötelezőt.

96946

fotó: vidi.hu

Lényegében már a szünetre eldöntötte a továbbjutást a Debrecen Csongrádon, igaz ekkor még csak háromgólos volt az élvonalbeli csapat előnye, ám a második félidőben újabb hét találattal terhelte meg ellenfele hálóját a Loki, ellenben a házigazdák a hajrában szépíteni tudtak egy pompás akció végén.

A Videoton szintén három nullás első negyvenöt percet produkált Mohácson, a vége négy lett közte. Ami az NB II-es együtteseket illeti, a Budaörs magabiztosan hozta mórahalmi vendégjátékát. Többen – így például az ETO FC, a Gyirmót vagy éppen a Szolnok is – túlórázott. Utóbbi ráadásul büntetők után búcsúzott a sorozattól. A Békéscsaba és az MTK ellenben magabiztosan hozta a kötelezőt.

Az Újpest és a Haladás hatot-hatot rúgott, míg a Honvéd megizzadt Pécsett. 

A teljes eredménysor délutánról:
Csongrád – Debreceni VSC 1-10 (Fodor ill.: Takács, Borda (ög.), Tisza (5), Nagy K., Bárány (2)
Mohács – Videoton 0-4 (Szabó B. (2.), Tamás K., Fejes)
Ásotthalom – Hódmezővásárhely 2-2 – t.: 4-3
Bacsa – Pápai Perutz 1-0
Balatonfüred – Pestszentimre 3-2 – h. u.
Balatonlelle – Vecsés 0-2
Bátaszék – Tolna 3-2
Budakalászi Munkás – STC Salgótarján 1-3
Csácsbozsok – Pilis 2-3
Csetény – Ercsi 0-4

Duna-Tisza Aszfalt – Algyő 4-1
Edelény – SZEOL 1-3
Eger – Testvériség 3-1
ESMTK – Monor 0-1 – h. u.
Felsőtárkány – Mád 1-3
Füzesgyarmat – Makó 3-0
Gyöngyös – Pénzügyőr 5-3 – h. u. 
Ibrány – Jászberény 3-1
Jánoshalma – Gödöllő 0-2 – h. u. 
Jászárokszállás – Nagyecsed 0-5
Kondoros – Békéscsaba 0-2
Lajoskomárom – Andráshida 0-3
Maklár – RKSK 1-4
Mórahalom – Budaörs 1-4
Nagyhalász – Iváncsa 1-3
Nyírbátor – ETO FC Győr 1-1 – t.: 3-5
Nagykanizsa – Törökszentmiklós 2-0
Olajmunkás – Mojito-Lemon Felsőzsolca 3-1 – h. u.
Pécsvárad – Tiszaújváros 1-4
Sárrétudvari – Balassagyarmat 1-8
SBTC – Petőfi Vasszécseny 7-2
THSE-Szabadkikötő – Csákvár 1-5
Szabadszállás – Dunaújváros PASE 1-3
Szarvas – Mosonmagyaróvár 4-1
Szekszárd – Szeged 2011 1-1 – t.: 4-2
Szentlőrinc SE – Csepel 3-0
Tata – Putnok 2-7
Tiszafüred – Csorna 1-4
Úrkút – Cegléd 2-6
Tiszakécske – Nyíregyháza 2-3
III. Kerület – Soroksár 1-3 – h. u. 
BKV Előre – Kisvárda 0-3
Kozármisleny – Gyirmót FC 0-1 – h. u.
RAFC – Siófok 1-3
Nagyatád – Vác 0-2
Sényő – Kazincbarcika 2-0 – h. u.
Cigánd – Szolnok 2-2 – t.: 4-3
Komárom – Dorog 0-2
Duna-Aszfalt – Nyíregyháza 2-3
Tállya – MTK Budapest 0-9 

~GS~