Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea veszte a sereghajtó első sikerét jelentette! – videóval

Pályán volt ma délután a Premier League 8. fordulójában a címvédő Chelsea is, amelynek ellenfele is fővárosi volt, ugyanis Conte legénysége a pont nélkül álló Crystal Palace otthonában játszott bajnokit. A hazaiak először tudtak gólt szerezni az idényben, és ehhez meglett az első győzelmük is, összejött ma a bravúr!

IMG_20171014_174423Fabregasék alulmaradtak a Crystal Palace otthonában! Cabaye és társai az első 7 bajnokin elszenvedett vereségük után először tudtak nyerni! (forrás: twitter.com/ChelseaFC)

Az angol élvonal 8. fordulójában az utolsó helyen pont és szerzett gól nélkül álló Crystal Palace fogadta a címvédő Chelsea-t, azaz londoni felek csaptak össze a Selhurst Park gyepén. Az Antonio Conte által irányított regnáló bajnokcsapat a mérkőzés előtt a negyedik helyen állt a tabellán, és ebben a körben csak az előtte álló városi rivális Tottenhamet előzheti meg.

Annak ellenére, hogy eddig nagyon gyengén muzsikált a Palace, most az első komoly lehetőséget a Roy Hodgson által irányított együttes dolgozta ki, hiszen Zaha a 3. percben kis híján gólt lőtt, de a Chelsea belga kapusa védett.

Nem sokkal később meg is tört a jég, ugyanis megszerezte első bajnoki gólját a Crystal Palace! A 11. minutumban Cabaye kotorta be a labdát közelről a Chelsea kapujába, ám a játékszerbe mielőtt bement, belepöckölt Azpilicueta is (1-0)!

Viszont nem játszhatott sokáig előnyben a Palace, ugyanis egy szögletet követően a 17. percben Bakayoko fejjel egyenlített, a belga gólszerző ezzel első találatát szerezte a Premier League-ben (1-1)!

A félidő hajrájában azonban újból előnybe került a hazai együttes! A 45. minutumban Sakho passzát Zaha váltotta gólra (2-1)!

Kevéssel a fordulás után egalizált volna ismét a Chelsea, azonban Fabregas lökete a felső lécen csattant az 51. percben! Viszont a szünet után sem állt le a Crystal Palace, igyekezett a saját pályáján játszó együttes újabb gólt szerezni, de természetesen a címvédő sem adta fel egyenlítési reményeit. Mégis, a mérkőzés utolsó harmadához érve úgy tűnt, a Palace nagyobb lendülettel tud előre menni. Kis híján a 86. percben eldőlt végleg a meccs, de van Aanholt ziccerben mellé lőtte a labdát, viszont így is csapatánál volt az előny. A 90 perc elteltével még jött 5 percnyi ráadás, reménykedhetett még a Chelsea abban, hogy talán pontot szerez ma. Azonban a hosszabbítás sem volt ahhoz elég, hogy Conte együttese döntetlent érjen el, így hát a Crystal Palace 7 elvesztett bajnoki után ebben az idényben először szerzett gólokat, valamint pontot, ebből rögtön hármat! Látható volt, hogy ebben a Palace-ban több van, mint amit eddig mutatott a bajnokságban, talán elkezd felfelé araszolni szépen lassan innentől kezdve Hodgson csapata, míg a címvédő Chelsea legjobb esetben is a 4. helyen zárja ezt a fordulót.

Premier League, 8. forduló
Crystal Palace – Chelsea • 2-1 (2-1)
Helyszín: Selhurst Park, London. Vezette: Andre Marriner
Gólszerzők: Cabaye (11.), Zaha (45.), ill. Bakayoko (17.)
Sárga lapok: Milivojevic (72.), Dann (84.), ill. Bakayoko (87.)
Kiállítás:

Crystal Palace: Speroni – Ward, Dann, Cabaye (Riedewald, 86.), van Aanholt – Zaha, Milivojevic – Townsend, Schlupp (Puncheon, 77.), McArthur (Fosu-Mensah, 85.) – Sakho. Vezetőedző: Roy Hodgson

Chelsea: Courtois – David Luiz, Azpilicueta, Cahill – Alonso, Fabregas, Bakayoko, Moses (Zappacosta, 40.) – Batshuayi (Pedro, 58.), Hazard, Willian (Musonda, 65.). Vezetőedző: Antonio Conte

Nagy Dávid