Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A idei szezon legizgalmasabb meccsét játszotta a Juventus – videóval

A Juventusnak kötelező volt a győzelem, hiszen a Napoli még mindig hibátlan, ráadásul a második helyről is lecsúsztak miután az előző fordulóban kikaptak a Laziotól. Az Udinese hátul kullog így joggal hihette azt mindenki, hogy sima meccs lesz.

Khedira itt még csak egynél járt (Fotó: twitter.com)

1. félidő: A mérkőzés Juventus támadásokkal indult, mégis a hazaiak szereztek vezetést. A 8. percben egy udinesei ellentámadást követően Perica csapta be Chiellinit a 16-oson belül, majd a kapu bal oldalába lőtt (1-0). Pár perccel később Mandzukic hagyott ki helyzetet, de a 14. percben sikerült egyenlíteniük a zebráknak. Bal oldali szöglet után Samir védhetetlenül fejelt a saját kapujába (1-1). A 20.percben fordítani tudott a Juventus, miután Cuadrado beívelését az előrehúzódó Khedira a bal alsóba fejelte (1-2). A vendégek nagyon lázba jöttek, egy percre rá Higuain találta telibe a jobb kapufát. Aztán a 26. minutumban egy óriási ostobaságot csinált Mandzukic. Először kakaskodott egy sárgáért, majd reklamált egy másikért, így a bíró kiállította őt. Ettől kezdve változott is a meccs képe. A kiállításig fordulatos, remek iramú találkozót láthatott a közönség. Mandzukic ostoba piros lapja után a Juve visszaállt a saját térfelére, és próbálta őrizni az eredményt, ami Buffon bravúrjai miatt sikerült. A 34. percben Jankto bal oldali lövését védte bravúrral Buffon. A hosszabbításban egy jobb oldali beadást Jankto vállalt el kapásból 8 m-ről, Buffon azonban ismét a helyén volt.

2. félidő:  Nem kellett sokat várni a második félidőben sem az első gólra: a 47. percben jobb oldali szabadrúgás után, a beívelt labdát Danilo 4 m-ről fejelte a hálóba (2-2). Lesgyanús találat volt. Rá öt percre lekopírozta az Udinese gólját a Juventus. Dybala jobbról jövő szabadrúgását Rugani fejelte a kapuba (2-3). A következő vendég gól is szinte azonnal jött, bal oldalról végezhettek el szabadot zebrák. Dybala beívelt labdáját Rugani az alapvonal közeléből visszafejelte Khedira elé, aki a hálóba bombázta a labdát (2-4). 64. percben az argentin csodagyerek talált be, de les címén nem adták meg a gólt. Sokáig csend uralkodott a pályán, aztán a mérkőzés vége előtt 10 perccel újra beindultak az események. Maxi Lopez révén az Udinese is próbálkozott. A 87. minutumban Khedira megadta a kegyelemdöfést a hazaiaknak. Jobbról 10 m-ről éles szögből lövésre szánta el magát. A jobb alsó sarokban kötött ki a labda. Mesterhármas! És még nem volt vége. Pjanic 20 m-es bombája egy védőn megpattanva talált utat az udinesei kapuba (2-6)Ezzel a Juventus 2-6-ra könnyedén legyőzte az Udinese csapatát, hiába játszottak több, mint egy félidőt emberhátrányban.

Udinese – Juventus 2-6 (1-2)

Helyszín: Dacia Arena; Vezette: Daniele Doveri
Gólszerzők: Perica (8.), De Paul (47.)- ill. – Samir (ög. 14.), Khedira (20., 59., 87.), Rugani (52.), Pjanic (90.)
Sárga: Adnan (26.), Samir (32.), Perica (51.), Danilo (55.) Hallfreðsson (58.), Fofana (83.) – ill. – Mandzukic (26.), Cuadrado (61.)
Kiállítás: Mandzukic (26.)

Udinese: Bizarri – Adnan (Larsen 72.), Danilo, Nuytinck, Samir (Pezella 67.) – De Paul, Fofana, Hallfreðsson, Jankto, Perica (Bajic 82.)- Lopez. Vezetőedző: Luigi Del Neri

Juventus: Buffon – Sandro, Chellini, Rugani, Lichtsteiner (Bernardeschi 89.) – Khedira, Pjanic, Mandzukic, Dybala (Costa 68.), Cuadrado (Barzagli 79.) – Higuain. Vezetőedző: Massimiliano Allegri

A mérkőzés összefoglalója:

https://youtu.be/lsm5TDuAf5A

Lazio – Cagliari

lazio

 

A Lazio végig magabiztos volt (Fotó: facebook.com)

A Lazio a kezdetektől uralta a mérkőzést. Alig 7 perc után már vezettek is 1-0-ra, miután Immobile büntetőből nem hibázott (1-0). Nem nagy meglepetésre, a gól után továbbra is a Lazio dominált. Főleg a gólszerző, Immobile veszélyeztette az ellenfél kapuját. A Cagliari is szerzett egy gólt a 22. minutumban, azonban a bíró les miatt nem adta meg a találatot. A 38. percben hasonló történt a másik oldalon is, miután Luis Alberto találatát nem adta meg a játékvezető. Nem kellett sokáig szomorkodnia a Lazionak, Immobile ugyanis újra beköszönt (2-0). Ezzel az olasz támadó megszerezte a 11 gólját az idényben, amivel megelőzte Dybalát. Bastos a második félidő elején megszerezte a a Lazio harmadik gólját is. A Cagliari sem tétlenkedett, Leonardo Pavoletti majdnem szépített a 74. percben. A meccs végén kiegyenlített lett a párharc, Lazio már nem akart kockáztatni, így maradt a 3-0.

Mihók Richárd