Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Leicester a korábbi PL bajnok trénert akarja

A PL-ben szereplő Leicester Citynél sincs még lefutva az edzői stáb kialakítása Craig Shakespeare menesztése után. Potenciális jelöltek vannak bőven a menedzseri posztra, de most egy újabb névvel bővült a lista.

Manuel-Pellegrini

Ez pedig nem más mint a Real Madrid és a Manchester City korábbi trénere Manuel Pellegrini.

A chilei szakember jelenleg a kínai CSL-ben szereplő Hebei China Fortunenél edző, ráadásul még 2 év van hátra a szerződéséből. A hírek szerint jelenlegi klubja hajlandó lenne elengedni a 64 éves szakembert, ehhez “mindössze” 36 millió fontra lenne szükség, ugyanis ennyi a kivásárlási ára.

Pellegrininek nem lenne ismeretlen terep a PL, ahogy fentebb is említettük 2013 és 2016 között, gardírozta a Manchester Cityt, mi több bajnokságot is nyert a “Polgárokkal” a 2014-2015-ös szezonban, valamint két Ligakupát is elhódított.