Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tovább folytatta jó szereplését az Inter – videóval

Hétközi meccsek keretein belül bonyolítják le az olasz élvonalban, azaz a Serie A-ban a 10. forduló küzdelmeit. A bajnoki kör nyitányán tegnap este az Inter folytatta nagyszerű menetelését, igaz, a végén rezgett a léc!

IMG_20171025_054025Icardi tegnap este kétszer is bevette a Sampdoria kapuját! (forrás: twitter.com/Inter)

A nagyszerű formát magáénak tudható milánói Inter a viszonylag jól rajtoló Sampdoria csapatát látta vendégül a Serie A hétközi, 10. fordulójának a nyitómeccsén.

Már az 5. percben esély adódott a gólszerzésre az Inter előtt, de Candreva távoli lökete a kapu mellett kötött ki. Tíz perccel ezután Perisic is helyzetbe került, de ő sem tudta bevenni a vendégek kapuját.

Ám a jég megtört a 18. minutumban, amikor a szögletet követően Skriniar volt eredményes, előnybe került az Inter (1-0)!

A 29. percben úgy tűnt, meglehet a második hazai gól is, ám a kipattanót Perisic a kapufára lőtte! Ám hamar újból rezgett a háló, újabb milánói gól született!

A 32. mintumban Icardi tizenhatosról leadott lövése akadt be, és már kettővel ment az Inter (2-0)!

A félidő hajrájában még eggyel megtoldhatta volna góljai számát az Inter, de a 41. minutumban a szögletet követően Icardi fejese nyomán csattant a labda a kapufán, lényegében a félidő záróakkordjaként!

A második félidő elején, a 48. percben kis híján szépített a Sampdoria, ugyanis szabadrúgásból Caprari próbálkozása nyomán a labda a kapufát találta el! A vendégek szépítése elmaradt, viszont az Inter harmadik góljára nem kellett sokat várni.

Az 54. minutumban Perisic labdáját a Icardi juttatta a kapuba, így már három góllal vezetett a milánói alakulat, mely szinte biztosra vehette sikerét (3-0)!

Már a következő percben a túloldalon adódott helyzet, rögtön jött is a szépítés, miután Quagliarella beívelését a csereként beálló Kownacki váltotta gólra (3-1)!

Ezek után a hajráig kellett várni az újabb komolyabb lehetőségre. A 83. minutumban Quagliarella lőtte rá a labdát, ám becsúszva blokkolták próbálkozását, majd két perccel később az ő fejese landolt a hazai kapuban, és már csak egy volt közte (3-2)!

Hiába vezetett hárommal az Inter, kis híján csak egy pontot szerzett! A 87. percben azért még Perisic is villant, és nem sokon múlott, hogy meglegyen a hazaiak negyedik gólja, hiszen a horvát lökete nyomán a labda a felső lécet súrolta. A lefújásig viszont nem változott már az állás, 3-2-re nyert az Inter, amely továbbra is veretlen a Serie A-ban, és lehet csak ideiglenesen, de a Napoli meccséig biztosan az élre állt a tabellán! A Sampdoria nagyot küzdött végül, de ma pont nélkül maradt a genovai társulat, melynek ez volt az idénybeli 9. bajnokija csupán.

Serie A, 10. forduló
Inter – Sampdoria • 3-2 (2-0)
Helyszín: Stadio Guiseppe Meazza, Milánó – 54.000 néző. Vezette: Marco Guida
Gólszerzők: Skriniar (18.), Icardi (32., 54.), ill. Kownacki (64.), Quagliarella (83.)
Sárga lapok: Gagliardini (89.), Eder (90.), ill. Murru (61.), Quagliarella (86.)
Kiállítás:

Inter: Handanovic – D’Ambrosio, Skriniar, Miranda, Nagatomo (Santon, 84.) – Vecino (Mario, 74.), Gagliardini – Candreva, Borja Valero, Perisic – Icardi (Eder, 87.). Vezetőedző: Luciano Spaletti

Sampdoria: Puggioni – Bereszynski, Silvestre, Ferrari, Murru – Barreto (Linetty, 65.), Torreira, Praet – Ramirez (Caprari, 46.) – Zapata (Kownacki, 57.), Quagliarella. Vezetőedző: Marco Giampaolo

Nagy Dávid