Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Tovább tart Zaza és a Valencia jó sorozata – videóval!

A La Liga 10. fordulójában meg kellett küzdenie minden apró sikerélményért a második helyen álló Valenciának a kiesés elöl menekülő Alaves otthonában.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Aki arra számított, hogy az idén bomba formában játszó és a Barcelonát üldöző Valencia egy könnyed gálával helyben hagyja a kiesés elöl menekülő Alavest, csalódnia kellett. Az első játékrész ugyanis – főleg annak az eleje – a hazai baszk csapatról szólt. A kék-fehérek az olasz di Biasival a padon a manapság divatos három belsővédős felállást választották, valamint próbáltak keményen nyomást gyakorolni ellenfelükre – a Valenciának pedig ez nem igazán ízlett. Eleinte a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben, nagyjából kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán.

A Valencia viszont nem törekszik a totális kontrollra. A sztárokkal teletűzdelt spanyol topcsapatokkal ellentétben ők nem sajátítják ki a labdát, sokkal inkább a gyors passzokkal, lendületesen felépített akciókban bíznak, valamint a fürge átrendeződésükben (védekezésből támadásba). Marcelino mester ezt a stílust egyszer már sikerre vezette a Villarrealnál és most úgy tűnik, hogy Valenciában is épp erre a stabilitásra volt szükség. Ezt figyelembe véve tehát jól látható, hogy nem kell látványosan jól játszaniuk ahhoz, hogy elérjék a céljaikat, megvalósítsák edzőjük elképzeléseit.

Az első percek kapkodása után a vendégek lehiggadtak és szép lassan kezdett összeállni a csapatjáték. Kondogbia és Soler egyre hatékonyabban tette-vette a labdákat a pálya közepén, a széleken viszont Pereira és Guedes sokáig nem tudott igazán sokat hozzátenni a támadásokhoz. A két ék, Rodrigo és Zaza szintén nehezen volt játékba hozható, így a helyzetek kialakításával akadtak gondjai a Valenciának. Az Alaves jól szervezett csapat benyomását keltette – az ő hibájukra volt szükség ahhoz, hogy eredményes legyen a fekete-fehér csapat.

Kép: Marca

Kép: Marca

A 34. percben Dieguez szabadított föl rosszul – konkrétan telibelőtte az ott ólálkodó valenciait, aminek a következménye egy gól lett másodperceken belül. A találatot az a Zaza jegyezte, akinek ez volt idén már a 9. gólja (amivel második a góllövőlistán a 11 gólos Messi mögött) és akiről nagyon csúnyán lemaradt Alexis, így a védő már nem tudta javítani társa bakiját. A vendég drukkerek innentől nagy megnyugvással könyvelhették el, hogy sínen vannak a dolgok és valóban úgy tűnt, innentől nem igazán van miről beszélni.

Az Alaves játékosai azonban nem adták fel és úgy voltak vele, megizzasztják a második helyen álló riválisukat. A második félidőben minden megváltozott. Még inkább kezdeményezett az Alaves, a 49. percben pedig már mindenki láthatta, hogy bizony nem tréfálnak. Alexis egy szöglet után volt eredményes – javítva valamit az első gólnál elkövetett hibájából – az állás pedig így már 1-1-re változott. A hazai gárda megérezte a vérszagot és megélénkült a játék. Jötte a helyzetek és nőtt az iram – ez főleg az Alaves szempontjából volt üdvözítő.

A Munir El Haddadi és Santos által vezérelt támadósor pimaszul próbált borsot törni a magukat egyre kellemetlenebbül érző valenciai játékosok orra alá. De Biasi együttesében egyébként ki kell emelni a balszélen hatalmasat játszó Pedrasa teljesítményét, valamint a középpályán robotoló Wakasót, aki szintén jelentős szerepet vállalt ebben a pazar produkcióban. Volt lehetőségük még a fordításra is, ám vagy a szerencse, vagy Neto kapus rendre útjukat állták – a kimaradt lehetőségek pedig meg is bosszulták magukat annak rendje és módja szerint.

Egy óra elteltével büntetőhöz jutott a Valencia, amit az addig halovány Rodrigo értékesített, így ismét a Valenciánál volt az előny. És nem is engedték azt ki a kezeik közül többé. Az Alavesnél beállt Bojan Krkic is, ám csodára már a korábbi Barca-nevelés sem volt képes. Elfáradtak a végére a hazaiak és már nem futotta az erejükből az újabb egyenlítésre. A Valencia játékosai még azért próbálkoztak kontrákból, hátha összejön a 3-1, de végül ők sem jártak sikerrel. 2-1 lett a vége a Valencia javára.

Ami a bajnokságot illeti, ezzel a sikerrel a Valencia újabb egy hétre biztosította a helyét a második pozícióban, hiszen a Real Madrid bármit is csinál most a hétvégén, mindenképpen mögöttük marad majd. Az Alaves 10 meccsen, mindössze 3 pontot tud felmutatni (utolsó előttiek), ám az új edzővel egész jól néz ki ez a gárda, valamint a játékoskeret is adott egy jó szerepléshez. A mostani performanszból kiindulva jó eséllyel nem fog kiesni az Alaves – aztán majd meglátjuk, miként alakulnak a dolgok.

https://www.youtube.com/watch?v=ou4_e_38ZWA

Alaves – Valencia 1-2
Helyszín:  Mendizorrotza Stadion (Vitoria-Gasteiz), Vezette: Gonzalez Gonzalez
Gólszerző: Zaza (34.), Alexis (49.), Rodrigo (66. – büntető)
Sárga lap: Vigaray, Santos, Ely, Dieguez, Manu Garcia, ill. Gabriel Paulista
Piros lap: –

Alaves: Pacheco – Alfonso Pedrasa, Dieguez Grande, Ely, Alexis, Vigaray – Manu Garcia, Pina (Sobrino) – Wakaso – Munir El Haddadi (Krkic), Santos. Vezetőedző: de Biasi.

Valencia: Neto – Gaya, Gabriel Paulista, Garay, Montoya – Gonzalo Guedes (Toni Lato), Kondogbia, Soler (Maksimovic), Andreas Pereira – Zaza (Santi Mina), Rodrigo. Vezetőedző: Marcelino.

Baranyai Balázs