Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Maradona: “Sampaoli hívott a Sevillához”

A pályafutása végén a Sevillát is erősítő Diego Maradona egy argentin lapnak árulta el, az akkor még az andalúzokat irányító Jorge Sampaoli tavaly állást ajánlott neki a csapatnál. Csakhogy az isteni Diego nincs túl jó véleménnyel a jelenleg éppen az argentin válogatottat irányító szakemberről…

maradona

 

(Fotó: Getty Images)

Jorge Sampaoli tavaly a negyedik helyen végzett a Sevillával a bajnokságban, majd a nyáron elvállalta az argentin válogatott szövetségi kapitányi posztját – róla kérdezte Maradonát az argentin Clarín, a nemrég 57. életévét betöltő ikon pedig jó szokásához híven nem fogta vissza magát. “Vannak álságos, középszerű emberek, akik azt hiszik minden felett állnak – sosem dolgoznék együtt ilyenekkel.” – mondta Maradona.

A korábban az argentin válogatottat szintén irányító egykori klasszis azt is elárulta ugyanis, hogy Sampaoli pozíciót is ajánlott neki tavaly a Sevillánál. Maradona állítása szerint éppen Horvátországban nézte a Davis-kupa döntőjét, amikor megcsörrent a telefonja, igaz, Sampaoli képviselői tagadják, hogy ez a hívás megtörtént volna.

Az isteni Diego egyéként az 1992-1993-as szezonban volt a Sevilla játékosa, 29 mérkőzésen nyolcszor volt eredményes a klub színeiben.